Van Nistelrooy a mennybe ment, a Real egy sikerre a bajnoki címtől

Vágólapra másolva!
2007.06.09. 23:26
A spanyol bajnokság 37. fordulójának szombat esti mérkőzésen hősies küzdelemben ért el 2-2-es döntetlent a Real Madrid együttese a La Romareda-stadionban. A második félidőben nem elég, hogy vereségre állt a királyi gárda, tetézte a bajt számukra, hogy a Barca is vezetést szerzett a Nou Campban az Espanyol ellen. A 90. percben azonban sokáig emlékezetes fordulat állt elő, mindkét pályán ugyanabban a percben született egyenlítés. A madridiaknak Van Nistelrooy révén, az Espanyolnak az ugyancsak duplázó Tamudo találatával sikerült egyenlőre alakítaniuk az állást. A forduló drámai végkifejlete után a barcelonai derbin sokáig vezető Rijkaard-csapat az utolsó fordulóban már csak a Capello-alakulat botlásában bízhat.
A madridiak ezúttal is vert helyzetből jöttek vissza, ezúttal a döntetlen is elég volt számukra
A madridiak ezúttal is vert helyzetből jöttek vissza, ezúttal a döntetlen is elég volt számukra
A madridiak ezúttal is vert helyzetből jöttek vissza, ezúttal a döntetlen is elég volt számukra
A madridiak ezúttal is vert helyzetből jöttek vissza, ezúttal a döntetlen is elég volt számukra


SPANYOL ÉLVONALBELI BAJNOKSÁG (LA LIGA)

37. FORDULÓ
Zaragoza–Real Madrid 2-2 (Diego Milito 31.–11-esből, 63., ill. Van Nistelrooy 58., 90. )


A Zaragoza kezdett jobban a találkozón, Milito passzából Ewerthon eresztett meg tetszetős lövést az ötödik percben, kaput azonban nem sikerült fognia a brazilnak.

A 11. percben a Real Madrid is megvillantotta oroszlánkörmeit, egészen pontosan Robinho okozott veszélyt a hazai kapu előtt, 33 méteres kapáslövését épphogy ki tudta tolni balra Cesar kapus. Két perce rá újra Robinho volt a főszereplő, elsőrangú előkészítést kapott Beckhamtől, a jobboldali beadást kapásból nyolc méterről nagy helyzetben lőtte az oldalhálóba.

A 32. percben tizenegyeshez jutott a Zaragoza, Helguera a tizenhatoson belül kezezett, majd ha üggyel-bajjal is, de sikerült Aimart is leterítenie. Diego Milito magabiztosan értékesítette a büntetőt, így hátrányba került a Real Madrid. Így is a Realnak állt azonban a bajnokság, hiszen ekkorra az Espanyol is vezetést szerzett a Barca ellen.

Az utolsó percben Ramos mintaszerű jobboldali beadására Van Nistelrooy érkezett a lehető legjobb ütemben, hat méterről azonban éppen Cesar kapusba fejelte a labdát. A félidőben 1-1-re állt a két barcelonai csapat egymással, így már a Barca volt virtuálisan pontelőnyben.

A szünetben kettőt is cserét Fabio Capello mester, Guti és Higuain érkezett Raúl és Emerson helyére.

Az 58. percben Sergio Ramos húzott el sokadszor a jobb szélen, beadása megpattant Piquén, így lett tökéletes Van Nistelrooynak, aki közelről, hat méterről fejelte a labdát okosan le a földre, amely egy pattanás után a kapu jobb felső sarkában kötött ki.

Öt percre rá válasz a túloldalon, Aimar cikázott keresztül a Real-védelmen, majd Diego Milióhoz passzolt. A csatár először Roberto Carlost küldte egy csellel melegebb éghajlatra, majd Casillas keze alatt kíméletlenül a hálóba bombázott. Percekkel a gól előtt a Barca is vezetést szerzett az Espanyol ellen, így immár két gólra voltak a királyiak attól, hogy újra a saját kezükbe vegyék sorsukat.

Az utolsó húsz percben Higuain háromszor is betalálhatott volna, Diarra is ordító helyzetben hibázott, úgy tűnt rosszra fordul a királyiak sorsa. A 90. percben aztán Higuain sakk-matt szituációból leadott lövése után van Nistelrooynak sikerült közelről a hálóba pofoznia labdát. Pár másodperccel ezt követően varázsütésre Barcelonában is változott az eredmény, Tamudo újra betalált, ezzel kikaparva a gesztenyét a madridiaknak.

Így amennyiben a Mallorca ellen hazai környezetben nyerni tudnak a galaktikusok, a sok megpróbáltatás ellenére övék a 2006/07-es bajnoki cím.
Az állás
1. Barcelona 37 21 10 6 73-32 +41 73
2. Real Madrid 37 22 7 8 63-39 +24 73
3. Sevilla 37 21 8 8 64-34 +30 71
4. Valencia 37 20 5 12 54-39 +15 65
5. Zaragoza 37 16 11 10 54-42 +12 59
6. Villarreal 37 17 8 12 47-44 +3 59
7. Atletico Madrid 37 16 9 12 44-38 +6 57
8. Getafe 36 14 10 12 38-30 +8 52
9. Recreativo Huelva 36 14 8 14 48-49 -1 50
10. Racing Santander 37 12 14 11 42-46 -4 50
11. Espanyol 37 12 13 12 45-50 -5 49
12. Mallorca 37 14 7 16 39-44 -5 49
13. Osasuna 37 13 7 17 50-47 +3 46
14. Deportivo La Coruna 36 11 11 14 27-39 -12 44
15. Levante 37 10 12 15 37-50 -13 42
16. Real Betis 37 7 16 14 34-49 -15 37
17. Athletic Bilbao 37 9 10 18 42-62 -20 37
18. Celta Vigo 37 9 9 19 38-58 -20 36
19. Real Sociedad 37 8 10 19 29-44 -15 34
20. Gimnástic Tarragona 36 6 7 23 32-64 -32 25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik