MTI 2020.08.29 20:32

Strandröpi ob: négy közé sem jutott a férfi címvédő

Már a negyeddöntőben búcsúzott a férfiaknál címvédő Bán Viktor, Kiss Dániel páros a strandröplabda országos bajnokság fináléjának szombati napján a Lupa-tónál.    

 

A Pénzügyőr kettősét a két évvel ezelőtt magyar bajnok, ifjúsági olimpiai negyedik Hajós Artúr, Stréli Bence duó búcsúztatta két játszmában. Rajtuk kívül a Rása Alex, Rozgonyi Bálint, a Nacsa Gábor, Kaszap Tamás és a Soós Izsák, Oláh Botond páros jutott elődöntőbe, melynek mérkőzéseit vasárnap 10 órától játsszák.

A női mezőnyben már a negyeddöntőben találkozott egymással az idei két mesterversenyen a döntőben összecsapó Vaida Beáta, Vecsey Fanni, illetve Juraszik Patrícia és Villám Lilla: a csatából ezúttal is a mindkét fináléban diadalmaskodó Vaidáék kerültek ki győztesen.

Vaidáékon kívül a Vasvári testvérek, Eszter és Zsófi, a tavaly is négy közé jutott a Divényi Zita, Réthelyi Zsófia páros, illetve a Háfra Dominika, Nagy Eszter kettőse jutott a négy közé. Az elődöntős összecsapásokat vasárnap 9 órától rendezik ugyancsak a Lupa-tónál.

A szombati verseny a Budakalászra lecsapó vihar miatt több mint egy órán keresztül állt.

STRANDRÖPLABDA OB, AZ ELŐDÖNTŐBEN
FÉRFIAK

Hajós Artúr, Stréli Bence (Strandröplabdázásért SE)–Rása Alex, Rozgonyi Bálint (Pénzügyőr SE)
Nacsa Gábor, Kaszap Tamás (Strandsport SE)–Soós Izsák, Oláh Botond (Strandröplabdázásért SE)
NŐK
Vaida Beáta, Vecsey Fanni (Eötvös DSE, Gödöllői RC)–Vasvári Eszter, Vasvári Zsófia (Strandröplabdázásért SE)
Háfra Dominika, Nagy Eszter (Penta-KSE)–Divényi Zita, Réthelyi Zsófia (Kispest SE)    

2021.04.09 23:28:37

Röplabda MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Ha megkövetelni nem is lehet, reménykedni muszáj abban, hogy a sport, a játék erősebb.

2020.10.10 10:46:40

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA

Olykor bajba került a nagy szája miatt, de amit elért azt mind a röplabdának köszönheti.

2020.08.08 23:17:46

Röplabda SZABÓ GÁBOR

Brutálisan kemény ötjátszmás háború ért véget, Pista. Enyhén szólva nem a kedvenc posztodon játszottál.

2020.06.17 19:02:05

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA

A sportág valaha volt legeredményesebb edzője a matematikából, a balettből is alapelemeket vesz át az erőröplabdájához.

2020.05.03 17:49:15

Röplabda MTI

A 44 éves brazil kiválóság visszavonulásáról a brazil és az olasz média számolt be vasárnap.