Röplabda: először jutott a női kupadöntőbe a Szent Benedek RA

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.01.14. 20:27
null
A fekete mezes balatonfüredi hölgyek először jutottak be a kupadöntőbe (Fotó: Pusztai Sándor/Kelet-Magyarország)
Lejátszották a női címvédő Fatum Nyíregyháza és a Szent Benedek Röplabda Akadémia elődöntőjének visszavágóját az MVM Magyar Kupában. Az első meccsen kiharcolt 3:0-s siker után a balatonfüredi csapat két játszmát is nyerni tudott (végül a meccset is megnyerte 3:2-re), így története során először jutott be a fináléba.

 

A betegség miatt a meccstől távolmaradó Németh Szabolcsot a másodedző, Pampuch Csaba helyettesítette a nyíregyházi kispadon, de nem csak ez az egy problémája volt a hazaiaknak, ugyanis Pintér Andreára és Ralica Vaszilevára sem számíthattak.

Ráadásul a meccs elején rendre a vendégek voltak előnyben, igaz, komolyabb különbséget nem sikerült kialakítaniuk. A Fatum aztán 17:17 után vette át a vezetést és egészen 23:22-ig ők maradtak előnyben, azonban szettlabdához a balatonfürediek jutottak. Kettőt is elhibáztak, de aztán kettőt a nyírségiek is, majd megint kétszer a vendégeknek volt lehetőségük a játszma lezárására, s végül a másodikat értékesítették is Kiss Gréta blokkoutjával és így 30:28-ra nyerték meg az első szettet.

Ez egyben azt is jelentette, hogy a címvédő Fatum már nem veszthetett szettet a meccsen a döntőbe kerüléshez. Jól is kezdték a második játszmát a hazaiak, hiszen a vendégeknek 5:1-nél időt is kellett kérniük. Ugyan ezután átmenetileg sikerült megállítani a nyíregyháziakat, de aztán megint nyílt az olló és 14:7-nél újabb időkérés következett, azonban ez sem hozott változást. 18:9 után Vacsi Evelin nyitássorozatával sikerült két pontra visszazárkózniuk a vendégeknek. Ennél közelebb azonban nem jutottak és végül Nikola Radosová bombájával 25:22-re nyerték a második játszmát a hazaiak.

A harmadik felvonás a vendégek számára kezdődött jobban, sokáig vezettek is, azonban 16:16-nál egyenlő lett az állás és ezt követően Radosová sorozatban négy pontot, köztük három ászt szerzett és 24:16-nál egy újabb ásszal ő juttatta szettlabdához is a Fatumot. Ugyan hármat hárítottak a vendégek, de aztán megint Radosová villant és zárta le a játszmát (25:19).

Ekkor bánhatták igazán az elvesztett első szettet, mert a negyedik játszma elején a fáradtság jelei látszódtak, a gyakorlatilag csere nélkül játszó nyíregyháziakon. 10:6-ra, majd 17:8-ra is elhúztak már a vendégek. Innen már nem volt visszaút, a végén 13 játszma- és kupadöntőt érő labdájuk volt a füredieknek, és már az elsőt sikerült kihasználniuk, amivel eldőlt, hogy a címvédő Fatum nem, története során viszont először a Szent Benedek bejutott az MVM Magyar Kupa döntőjébe (11:25).

Az immár tét nélküli ötödik szett elején 5:2-re is elhúztak a vendégek, de a térfélcserénél már csak egy pont volt a különbség. Ezt követően kétszer is vezettek a hazaiak, de 11:11 után sorozatban háromszor is a fürediek voltak eredményesek, s így három meccslabdához jutottak, amelyből a másodikat Tia Jimerson használt ki egy ejtéssel (12:15).

A Szent Benedek ellenfele a Vasas Óbuda–Swietelsky-Békéscsaba mérkőzés győztese lesz a március 12–13-i döntőben.

MVM női Magyar Kupa-elődöntő, visszavágó:
Fatum Nyíregyháza–Szent Benedek RA 2:3 (–28, 22, 19, –11, –12)
Nyíregyháza, Continental Aréna, 492 néző. V: Horváth M., Bátkai-Katona
FATUM: Milanova 4, Radosová 29, Lászlop 10, Bogár 5, Vaida 20, Bodovics 5. Csere: Tóth F. (liberó), Tóth D. Megbízott edző: Pampuch Csaba
SZBRA: Koprivica 18, Iosia 4, Szavovics 9, Vacsi 10, Sztijepics 17, Kiss G. 10. Csere: Fáth (liberó), Jimerson 12, Dimitrics, Szerényi, Lekics. Vezetőedző: Dejan Desnica
MESTERMÉRLEG
Pampuch Csaba:
– Kicsit csalódott vagyok, mert szerettünk volna a nehézségek ellenére továbbjutni. Mindent megtettek a lányok, a végére kicsit talán el is fáradtak, de mindenki hatalmas tűzzel és akarattal játszott. Erre lehet építeni, ilyen elszántsággal kell játszani a továbbiakban is. Sajnálom, hogy nem védhetjük meg címünket a kupában.
Dejan Desnica: – Egy rendkívül nehéz perióduson van túl az egész csapat, nagyon keményen megdolgoztunk ezért a sikerért. December 26-án hat emberrel kezdtünk el dolgozni, most is van még hiányzónk, de minden nap az lebegett mindenki szeme előtt, hogy szeretnénk bejutni a Magyar Kupa döntőjébe. Ez az álom volt az, ami erőt adott és átlendített minden nehézségen. El akartuk hinni, hogy meg tudjuk csinálni. Elhittük, meg tudtuk csinálni és itt vagyunk. Történelmet írtunk ezzel a döntőbe jutással, de ezzel még nem fejeztük be a munkát. Minden lánynak a csapatból, mindenkinek a stábból és a klub vezetőinek köszönöm, hogy ilyen fantasztikus sikert érhettünk el.
Továbbjutott: a Szent Benedek két győzelemmel (6:2-es játszmaarány)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik