Röpi: aranyszettben harcolta ki a kupadöntőbe jutást a Vegyész

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.01.20. 20:32
Kaposváron harcolta ki a VRCK az MVM férfi Magyar Kupa döntőjébe jutást, pedig a harmadik szett végén a Finónak négy labdája is volt a finálé kiharcolására. Azonban a Vegyész fordított, s előbb megnyerte a meccset 3:1-re, majd az aranyjátszmát is 15:9-re, s elsőként jutottak a márciusi férfidöntőbe. Ellenfelük majd a címvédő Pénzügyőr és a Kecskemét párharcának a győztese lesz.

Komolyan gondolta a vendégcsapat, hogy a Kazincbarcikán 3:0-ra elveszített első mérkőzést követően is megpróbálja kiharcolni a továbbjutást. Ennek megfelelően végig tartották magukat az első játszmában, majd 8:8-nál átvették a vezetést és 16:18-at követően egészen simán nyerték az első szettet (18:25). Ez viszont felébresztette a hazaiakat, akik a második játszma közepétől egyre magabiztosabban vezettek, s végül 25:20-ra nyerték ezt a felvonást és egyenlítették ki a szettarányt.(18:25). Ez viszont felébresztette a hazaiakat, akik a második játszma közepétől egyre magabiztosabban vezettek, s végül 25:20-ra nyerték ezt a felvonást és egyenlítették ki a szettarányt.

Innentől kezdve a vendégek már nem veszíthettek játszmát, ha a döntőbe akartak kerülni, azonban a harmadik játszma eleje a hazaiak szája íze szerint alakult, akik öt ponttal is meg tudtak lépni, azonban 20:19-nél egyetlen pontra apadt a különbség, majd 21:21-nél egyenlítettek, 23:22-nél pedig a vezetést is átvették. Szettlabdához azonban először így is a Fino jutott, amit azonban hárítottak. Három rontott nyitás után rendre a hazaiak jutottak játszmalabdához, 27:27 után azonban Juhász blokkolt eredményesen, Paez nyitásánál pedig egy ezen a szinten nem megengedhető, állásrendi hibát vétettek a hazaiak (27:29).

Tovább fokozódtak tehát az izgalmak, ráadásul ettől alaposan megrogytak a hazaiak, s a Vegyész el is húzott 8:3-ra a negyedik játszma elején. Ráadásul nemhogy csökkenteni tudta volna a hátrányt a Fino, de a végén még jobban elléptek a vendégek, és végül kilenc meccslabdájuk is volt, amelyből azonban végül csak az ötödiket sikerült értékesíteniük (19:25).

Így következett az aranyszett, ahol fej fej mellett haladtak a csapatok, először kétpontos különbség a térfélcserénél alakult ki – a vendégek javára. Innentől kezdve viszont már ők domináltak és végül öt szettlabdájuk volt, most pedig két bravúros mentés után Blázsovics tett pontot a párharc végére (9:15).

MVM Férfi Magyar Kupa-elődöntő, visszavágó:
Fino Kaposvár–Vegyész RC Kazincbarcika 1:3 (–18, 20, –27, –19), Aranyjátszmában 9:15
Kaposvár Aréna, 200 néző. V: Bátkai-Katona, Tillmann.
FINO: Garchet 5, Hubicska 10, Sandoval 8, Milovanovics 15, Bögöly 16, Ouyachi 7. Csere: Bozóki, (liberó), Kiss M., El Azhari, Vasquez. Megbízott edző: Demeter György.
VRCK: Páez 1, Ciupa 21, Juhász 10, de Prá 9, Blázsovics 14, Moraes 6. Csere: Dudás (liberó), Szabó D. 8, Csizmadia. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
MESTERMÉRLEG
Demeter György:
– Először is gratulálok a Kazincbarcikának, taktikailag nagyon fegyelmezettem játszottak. Sajnos a mi játékunkban ami az első találkozón meg volt a jó nyitás ez ma hiányzott és ez rányomta a bélyegét a találkozóra.
Toronyai Miklós: – Gratulálok a fiúknak, mert végig harcoltak, és fegyelmezetten tették a dolgukat. Sokat beszélgettünk az elmúlt néhány napban, aminek szerintem meglett az eredménye.
Továbbjutott a Vegyész RC Kazincbarcika aranyjátszmában.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik