Női röplabda: szerződést hosszabbított a Kaposvár vezetőedzője

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.03.18. 17:30
null
Szasa Nedeljkovics szerződést hosszabbított (Fotó: Dömötör Csaba)
Három évvel meghosszabbította nyáron lejáró szerződését Szasa Nedeljkovics, az 1. MCM-Diamant Kaposvár női röplabdacsapatának vezetőedzője.
A somogyiak csütörtöki közleménye kiemeli, a szabadkai szakember három évvel ezelőtt érkezett Kaposvárra, a csapatot előbb az NB I-ből feljuttatta az Extraligába, a mostani idényben pedig Challenge Kupa-elődöntőbe és Magyar Kupa-bronzéremre vezette.

„A fő célok az előttünk álló években sem változnak: szeretnénk stabilan az Extraliga legjobb négy együttese között szerepelni, és harcolni a legfényesebb érmekért, valamint minden évben, az elért eredményünk függvényében indulni valamelyik nemzetközi sorozatban” – mondta Orosz Ferenc, a kaposváriak ügyvezető-elnöke.

Hozzátette, a közös munka sikerét az eddig elért eredmények is bizonyítják, és a jövővel kapcsolatban is egyeztek az elképzelések a neves szakemberrel, aki az elmúlt években megszerette Kaposvárt, s immár a családjával együtt él a városban.

A Kaposvár vasárnap kezdi meg a Békéscsaba elleni bajnoki elődöntőt, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik