Női röplabda Extraliga: egy lépésre az elődöntőtől a Vasas

Vágólapra másolva!
2023.03.27. 21:32
null
Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap
A Vasas Óbuda három szettben győzött az MTK Budapest vendégeként a női röplabda Extraliga negyeddöntőjének második mérkőzésén, hétfőn.

Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharc első mérkőzését csütörtökön pályaválasztóként 3:0-ra nyerte a címvédő és alapszakaszgyőztes Vasas, amely az Illyés-Aramis Sportcsarnokban rendezett második összecsapáson vendégként szintén magabiztos sikert aratott 71 perc alatt.

A harmadik találkozóra csütörtökön kerül sor a Folyondár utcai csarnokban.

RÖPLABDA
Női Extraliga, negyeddöntő, 2. mérkőzés
MTK Budapest–Vasas Óbuda 0:3 (–16, –17, –22)
Budaörs, 108 néző. V: Halász T., Selega.
MTK: Szabó L. 6, Garai, Aszonja 14, Tatár 5, Costa 7, Berkó 6. Csere: Divényi (liberó), Briga 2, Varga B. 2. Vezetőedző: Leiszt Máté.
VASAS: Török K. 14, Papp 9, Bannister 10, Fricová 6, Abdulazimova 4, Szkripak 3. Csere: Juhár (liberó), Vezsenyi 1, Kump 1, Jámbor 1, Bojko 1. Vezetőedző: Jannisz Atanaszopulosz.
MESTERMÉRLEG
Leiszt Máté: – A csapatomnak a mérkőzés előtt elmondtam, hogy egy olyan erős ellenfél ellen, mint a Vasas Óbuda, csak akkor van esélyünk, ha a játék minden szegmensében százszázalékosan működünk. A mai mérkőzésen jobban játszottunk, mint az első párharcon, de minden szettben volt valami, ami nem működött. Ez okozta ma a különbséget, igyekszünk a következő meccsre fejlődni és a jó periódusokat kitolni, a hullámvölgyeket pedig lecsökkenteni.
Jannisz Atanaszopulosz: – Igyekeztem ma is forgatni a csapatot, ebben a felállásban a kupadöntő óta nem játszottunk és fontos, hogy szépen lassan újra felvegyük a ritmust. Sok mindenben tudunk még előre lépni, de örülök, hogy szép lassan minden játékosom százszázalékos állapotba kerül. Csütörtökön szeretnénk lezárni a párharcot.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2–0 a Vasas javára

Legfrissebb hírek

Női röpi Extraliga: hosszabbított edzőjével a Szent Benedek RA

Röplabda
2025.05.05. 12:25

Női röplabda Extraliga: meghatározó játékosok távoznak a bajnok Vasastól

Röplabda
2025.05.04. 19:31

Női röpi Extraliga: ifjabb Nagy Péter veszi át a Békéscsaba irányítását

Röplabda
2025.05.01. 10:53

Óriási csatában szerezték meg a 7. helyet a Vasas SC röpisei

Röplabda
2025.04.28. 20:42

„Ez a csapat ebben az összeállításban többet már nem fog pályára lépni” – mondta a Vasas röplabdázója

Röplabda
2025.04.25. 17:07

Az ötödik játszmában nyert az UTE és újra vezet a MÁV Előre ellen

Röplabda
2025.04.24. 21:41

Sorozatban negyedszer, összességében tizedszer bajnok a Vasas a női röpi Extraligában

Röplabda
2025.04.24. 19:38

Egy győzelemre a hetedik helytől a Vasas SC a női röpi Extraligában

Röplabda
2025.04.23. 21:06
Ezek is érdekelhetik