Női röplabda: a Vasas kétszettes hátrányból fordított Újpesten

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.01.23. 19:38
Az Újpest már 2–0-ra vezetett ugyan, de ötszettes mérkőzésen végül a vendég Vasas nyert a női röplabda Extraliga szombati játéknapján – tudósított az MTI.

A férfi Extraligában a Pénzügyőr kilenc találkozó után is százszázalékos, az éllovas együttes szombaton házigazdaként négy játszmában nyert a Kecskemét ellen.

FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ
LV Sport Pénzügyőr SE–Kecskeméti RC 3:1
(19, –21, 21, 17)
Kőér utca. V: Halász T., Mezőffy.
PSE: Rása 7, Magyar 3, Reffatti 19, Szabó M. 1, Kovács Z. 23, Kiss D. 10. Csere: Feliciano (liberó), Pedrao 5, Solti. Vezetőedző: Jókay Zoltán.
KRC: Gebhardt N. 10, Nagy J. 4, Kaszap 2, Argilagos 12, Rabeka 11, Kandulinski 14. Csere: Deák (liberó), Krupánszki 2. Vezetőedző: Dávid Zoltán.
MESTERMÉRLEG
Jókay Zoltán:
– Nem kellett motiválni a srácokat, az első szettet nagyon jól kezdtük. A második játékban a saját hülyeségeink miatt kerültünk ilyen helyzetbe. A harmadik menetben már rendezni tudtuk a sorainkat, aminek köszönhetően megnyertük a mérkőzést.
Dávid Zoltán: –Nem így indultunk neki ennek a mérkőzésnek, sokkal többet vártam a csapattól. Új felállással próbálkoztunk a meccs elején, de sajnos nem vált be, mert nagyon sokat hibáztunk. A másodikra ezt sikerült lecsökkenteni, ezért tudtunk nyerni, a harmadik játszmát pedig nagyon sajnálom, mert lett volna lehetőségünk győzni, de a döntő pillanatokban mindig valaki rontott egyet.

Dunaferr SE–MAFC-BME 2:3 (–20, 22, 14, –27, –12)

Dunaújváros. V: Sík, Halász E.
DKSE: Balázs B., Bohnicsek, Hatvany, Mészáros D., Tomanóczy B., Majoros. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Ambrus, Garrett, Boa, Duman. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.
MAFC: Szabó Balázs, Csoma, Georgiev, Eke, Dimitrov, Vaszilev. Csere: Bene (liberó), Benkő, Szabó Barna, Bakóczy, Kovács S. Vezetőedző: Nagy Péter.
MESTERMÉRLEG
Tomanóczy Tibor: – Gratulálok a MAFC csapatának, akik megérdemelték a győzelmet. Megint úgy kezdtük a találkozót, ahogyan nem lehet, hiszen nagy hátrányba kerültünk. Amíg az ellenfélnél volt két játékos, aki elvállalta a támadásokat, addig nálunk csak egy. A többiek szinte csak asszisztáltak. A végére a nyitásfogadásunk is leromlott, így a játékunk leegyszerűsödött. Így, ezzel a játékkal, ezzel a hozzáállással nem fogunk a négy közé jutni. Egyszerűen nem érdemeljük meg. Küzdünk, küzdünk, de ez nem elég. Nyerni kell!
Nagy Péter:
– A Dunaújváros az első szettben sok ki nem kényszerített hibával játszott. Ez a második szettben megfordult, nem tudtunk eredményesen támadni. A negyedik szett végén küzdésből fordult meg ez a mérkőzés, ami az ötödik szett végéig kitartott. Gratulálok a csapatnak, nagyot küzdöttek a végén.


NŐI RÖPLABDA EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ
Újpesti TE–Vasas Óbuda 2:3
(15, 22, –13, –24, –12)
Szilágyi u. V: Szarka, Szabó P.
UTE: Racskovszka 11, Bezsandolszka 9, Petőváry 8, Kojdova 19, Carabali 18, Bagyinka 4. Csere: Karabaseva (liberó), Boros, Manninger, Szabó L. Vezetőedző: Horváth András.
VASAS: Zernovic 9, Giota 5, Windisch 1, Takács D. 18, Strunjak 6, Caliskan 4. Csere: Juhár, Mihály (liberók), Fábián 1, Popovic-Gamma 18, Kiss G., Török 6. Vezetőedző: Jakub Głuszak.
MESTERMÉRLEG
Horváth András:
– Az első két játszmával elégedettnek kell lennünk, és az is jó dolog, hogy szereztünk egy pontot a Vasas ellen, más kérdés, hogy ez akár három is lehetett volna. Meg kell tanulnunk befejezni az ilyen játszmákat is, voltak rossz döntéseink - nekem is -, és az ellenfél hosszú cserepadja is döntő tényező volt. Voltak hosszantartó, jó koncentrációval telt időszakaink, rutinban kell még fejlődnünk, illetve nem szabad, hogy a nyitásaink felpuhuljanak.
Jakub Głuszak: – Az első két játszma után elkezdtük kontrollálni az érzelmeinket és elkezdtük betartani a megbeszélt taktikát, előtte túl stresszesen röplabdáztunk. Nyertünk, amihez gratulálok a lányoknak, de azt gondolom ez a mérkőzés mindenki számára jó lecke volt, hogy egyetlen ellenfelet sem szabad félvállról venni a bajnokságban. Fontos kupameccs vár ránk, nem kérdés, hogy ott sokkal jobban kell teljesítenünk. A mai nap másik pozitívuma, hogy mindenki lehetőséghez jutott.

Diósgyőri VTK–Szent Benedek RA 3:1
(18, –28, 22, 22)
Miskolc. V: Csizmarik, Jámbor.
DVTK: Horton 22, Szajkó 7, Kountoura 5, Mojca 30, Kiss E. 7, Egri 2. Csere: Dömsödi (liberó), Beddingfield 5, Sitku 1. Szakmai igazgató: Toma Sándor.
Balatonfüred: Vacsi 9, Herbin-Baker 4, Valdez 12, Zen 1, White 16, N. Szkorics 17. Csere: Fáth (liberó), Szerényi 4, Vukoja 2. Vezetőedző: Andrea Milodanovics.
MESTERMÉRLEG
Toma Sándor:
– Azzal, hogy két új játékosunk csatlakozott hozzánk, alaposan meg tudtuk lepni a Balatonfüredet. Nagyon látványos és kemény mérkőzést játszottunk, amelyen rá tudtuk kényszeríteni az akaratunkat az egyébként jól játszó ellenfelünkre. Azért dolgoztunk eddig is, hogy végre nyerjünk már meg egy meccset, és bízom benne, hogy nem ez lesz az utolsó.
Andrea Milodanovics: – A DVTK jól igazolt és az tény, egy erős befejező ember és stabil irányító állt a másik oldalon. Először is információ hiányban szenvedtünk és nem volt lehetőségünk felkészülni rájuk. Még van mit játszani és még találkozni fogunk, remélhetőleg akkor, amikor már nem leszünk sérültek és betegek. Dolgozunk tovább és próbálunk javítani a hibáinkon.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik