Női röpi Extraliga: a Békéscsaba legyőzte a Vasast

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.28. 20:45
null
A Békéscsaba három szettben nyert a Vasas ellen (Fotó: Imre György)
A Békéscsaba házigazdaként három szettben legyőzte a Vasast a női röplabda Extraliga hetedik fordulójának vasárnapi rangadóján – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

A listavezető BRSE az első játszmában ráerőltette akaratát a Vasasra, amely a hazaiak kiemelt labdákból indított támadásaival és ejtéseivel nem tudott mit kezdeni. A második szettre sem változott a mérkőzés képe, a BRSE pontosabban röplabdázott, így megduplázta előnyét.

A forduló előtt második helyen álló fővárosiak a harmadik játszmára összeszedték magukat, de bár a szett második felében sokáig vezettek, a hajrát a hazaiak bírták jobban és megérdemelten nyertek.

RÖPLABDA
Női Extraliga, alapszakasz, 7. forduló

Swietelsky-Békéscsaba–Vasas Óbuda 3:0 (18, 19, 22)
Békéscsaba, 800 néző. V: Adler, Árpás.
BRSE: Kornyijenko 4, Glemboczki 12, Zólyomi 3, Drpa 20, Kliszura 13, Strunjak 7. Csere: Molcsányi (liberó). Vezetőedző: Tóth Gábor.
VASAS: Bojko 10, Kalicanin 5, Vezsenyi 7, Zernovic 6, Abdulazimova 5, Király-Tálas 2. Csere: Takács D., Stankovics (liberók), Fábián, Török 8, Kump, Papp. Vezetőedző: Giannisz Atanaszopulosz.
MESTERMÉRLEG
Tóth Gábor:
– Az első két szettben remek teljesítményt nyújtottunk, összeállt a védekezésünk és nagyon jól váltottunk ritmust, ami egy ilyen hatékonyan védekező csapat ellen, mint a Vasas, kulcsfontosságú. A harmadik játszmában kicsit megállt a védekezésünk, ettől függetlenül úgy gondolom, hogy az utolsó előtti labdamenetben minden benne volt, ami ma este itt történt, a szívünket, lelkünket beletettük. Gratulálok a csapatnak!
Giannisz Atanaszopulosz: – Az egész mérkőzés során szenvedtünk azzal, hogy támadásban nem tudtunk megoldani azokat a labdákat, amelyeket meg kellett volna. Ez volt a legnagyobb probléma, illetve két szettig a blokkvédekezésünk sem volt megfelelő. Ez a harmadik játszmára összeállt, vezettünk is, de a hajrát jobban bírta a hazai csapat, akiknek gratulálok a győzelemhez. Nincs veszve semmi, dolgoznunk kell tovább, de annak ismét örültem, hogy 0:2-nél sem adtuk fel és a legvégéig harcoltunk. Nagyon várjuk vissza a sérült játékosainkat.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik