Női röpi Eb-selejtező: bravúros fordítás után élen a válogatott

Vágólapra másolva!
2021.05.08. 19:37
null
Bravúros fordítás után élen a válogatott (Fotó: Magyar Röplabda Szövetség/Facebook)
Második Európa-bajnoki selejtezőjét játszotta le a magyar női röplabda-válogatott, amely ezúttal a házigazda franciák ellen léptek pályára, Belfortban. A mieink jól kezdtek, és megnyerték az első szettet, ám ezt követően a franciák fordítottak, de aztán csapatunknak sikerült kiharcolnia a döntő játszmát, majd a 3:2-es győzelmet is, ami azt jelenti, hogy az első helyről várják a folytatást. Vasárnap este a dán válogatott következik.

 

Ahogyan az várható volt, az izraeliekkel ellentétben a franciák már komolyabb erőkifejtésre kényszerítették csapatunkat. Ugyan az elején gyorsan elléptek a mieink 5:2-re, de aztán 6:5-re már a házigazdák vezettek. Nem is alakult ki nagyobb különbség, de szerencsére rendre a magyar csapat vezetett, húszhoz érve kettővel is. 21:19 után azonban sorozatban négy pontot szereztek a franciák, szerencsére azonban ezt két magyar követte, és aztán Pallag Ági bombájával a mieinknek volt először szettlabdája. Ezt követően pedig Szakmáry Gréta villant kétszer is, és máris zsebben volt az első szett (24:26).

A második játszma hasonló forgatókönyv szerint folytatódott, mint az első: szoros volt az eredmény, de rendre a mieink vezettek egy-két ponttal. Sajnos a szett közepén jött egy hullámvölgy és nem csak fordítottak, de 16:11-re el is húztak a hazaiak. Hiába állt be Bagyinka Fanni és Szűcs Kinga is, nem sikerült csökkenteni a különbséget, sőt, a végén tíz szettlabdája is volt a franciáknak, és mindjárt az elsőt ki is használták (25:14).

Szerencsére a harmadik felvonásban sikerült megállítani a negatív sorozatot, s ekkor megint fej fej mellett haladtak a csapatok. Ezúttal is a szett közepén léptek el a franciák, de ezúttal csak hárommal, s onnan sikerült visszazárkózni. A vezetést azonban nem sikerült átvenni, sőt, 17:15 után jött egy ötpontos francia sorozat, és ezzel gyakorlatilag ez a szett is eldőlt (25:19).

A negyedik játszmában Bagyinka és Bodovics Hanna is maradt a kezdőcsapatban, jobban is kezdtek a mieink és vezettek 8:4-re. Végre újra működött a blokkunk, és ennek köszönhetően még növelni is sikerült a különbséget. Sajnos a szett közepén jött a szokásos gödör, de most még így is maradt az előnyből. És aztán újra beindult a gépezet, 19:13-nál már hat pont is volt a javunkra. Ekkor kezdték meg a hazaiak a hajrát, vissza is zárkóztak egy pontra, de szerencsére így is a mieink jutottak két szettlabdához. Az elsőt még hárították, de aztán Szakmáry bombázta be kíméletlenül a másodikat és következhetett a döntő szett (23:25).

Ezt a franciák kezdték jobban, de elhúzniuk nem sikerült, így 8:6-nál cseréltek térfelet a csapatok, de volt 9:6 is, azonban ekkor a mieink szereztek pontot majd Török Kata kétszer is ászt nyitott és ezzel egyenlő lett az állás. Sajnos ezt követően megint két francia pont következett, pedig Pallag még lábbal is megpróbálta áttenni a labdát. Azután viszont a mieink négyes sorozata jött és így két meccslabdája is volt a lányoknak és egy francia rontásnak köszönhetően már az elsőt sikerült értékesíteni, így a mieink második győzelmüket is megszerezték, amivel vezetik a csoportot (12:15).

RÖPLABDA, NŐI EB-SELEJTEZŐ:
Franciaország–Magyarország 2:3 (–24, 14, 19, –23, –12)
Belfort. V: Ewald (német), Willems (belga).
MAGYARORSZÁG: Török 17, Gyimes 10, Tálas 1, Szakmáry 18, Kump 3, Pallag 19. Csere: Tóth F. (liberó), Kiss G. 1, Bagyinka 2, Szűcs K., Bodovics 2. Szövetségi kapitány: Jakub Gluszak.
FRANCIAORSZÁG: Cazaute 22, Sager Weider 11, Gicquel 16, Fidon Lebleu 12, Sylves 13, Stojilkovic. Csere: Giardino (liberó), Martin 1, Arbos 2, Respaut. Szövetségi kapitány: Emile Rousseaux.
MESTERMÉRLEG
Jakub Gluszak:
– Nagyon értékes győzelmet arattunk, amelyért sokat dolgoztunk. Különösen azért örülök annak, hogy az ötödik játszmát is megnyertük, mert így jön vissza csak igazán az sok befektetett munka, amit az elmúlt három hétben elvégeztek a lányok. Bizonyította a csapat, hogy nem hét játékosból áll, hanem tizennégyből, a teljes keretből, mert a cserék is sokat hozzátettek a sikerhez, ez egy igazi csapatmunka volt. Jó visszajelzést kaptunk, hogy senki sem pusztán a véletlen miatt van a válogatottban, mindenki egyformán értékes tagja az együttesnek, legyen kezdő- vagy cserejátékos.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik