Női röpi BL: vereséggel kezdett a Nyíregyháza

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.24. 19:58
null
Vereséggel kezdett a Nyíregyháza (Fotó: Dodó Ferenc)
A Nyíregyháza 3:0-ra kikapott a lengyel bajnok, házigazda Chemik Police-tól a női röplabda Bajnokok Ligája csoportkörében, az 1. fordulóban – közölte az MTI.

 

A nyírségiek 17 év elteltével szerepelhetnek ismét a legrangosabb európai kupasorozatban, és a magyar klubcsapatok elmúlt években mutatott jó nemzetközi kupaszereplésének köszönhetően egyből a főtáblán kezdtek. Németh Szabolcs vezetőedző bajnok és kupagyőztes együttesével nem volt ott Lengyelországban a horvát átló, Maja Burazer és a brazil feladó, Ana Tiemi. Előbbivel – a nyírségiek közösségi oldalának tájékoztatása szerint – hétfőn szerződést bontottak, utóbbi sérüléssel bajlódik.

A klasszis játékosok sorát felvonultató hazaiak az első pillanattól jelezték, hogy nem szeretnének kellemetlen meglepetést: agresszív nyitásokkal és pontos támadásbefejezésekkel folyamatosan növelték előnyüket, és meggyőző különbséggel, 19 perc alatt besöpörték a nyitó szettet.

A második játszmára még tovább nőtt a különbség a felek között: a parádésan játszó hazaiakkal a Nyíregyháza képtelen volt lépést tartani, a magukat különösebben meg sem erőltető lengyelek 16:4-re is vezettek. Ezt követően valamennyit emelni tudott játéka színvonalán a Fatum, de ez csak az eredmény kozmetikázására volt elég.

A harmadik játékrészre a hazaiak továbbra is lendületben maradtak, annak ellenére, hogy edzőjük több cserejátékosnak is lehetőséget adott. A nyírségiek bár becsülettel küzdöttek, nem volt reális esélyük a részsikerre, a Chemik Police 66 perc alatt nyert.

A nyírségiek december 9-én a címvédő, klubvilágbajnok, 74 tétmérkőzés óta veretlen olasz Coneglianót fogadják.

RÖPLABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
Grupa Azoty Chemik Police (lengyel)–Fatum-Nyíregyháza 3:0
(11, 13, 14)
Szczecin, 1993 néző. Vezette: Rajkovic (horvát), Ozbar (török)
CHEMIK: Wasilewska 7, Kowalewska 2, Czyrnianska 8, Kakolewska 10, Brakocevic Canzian 13, Milenkovic 9. Csere: Stenzel, Zurawska (liberók), De Almeida Rios 1, Lukasik 4, Pol 1, Polec 4, Lipska 1. Vezetőedző: Jacek Nawrocki
FATUM: Radosová 8, Lászlop, Vaida 5, Vaszileva 8, Pintér 4, Francesco. Csere: Tóth F., Tóth D. (liberók), Bodovics, Dékány 2, Glavinic 1. Vezetőedző: Németh Szabolcs

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik