MTI/R. P. 2021.11.21 19:24 Frissítve: 2021.11.21 20:42

Férfi röplabda: a Kazincbarcika és a Kistext is győzött

A Kazincbarcika hazai pályán a Debrecen ellen, a Kistext SE pedig a Dunaújváros otthonában nyert 3:0-ra a férfi röplabda Extraligában, az alapszakasz vasárnapi, hatodik fordulójában.

 

FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA
Vegyész RC Kazincbarcika–Debreceni EAC 3:0
(27, 18, 15)
Kazincbarcika, Don Bosco Sportcsarnok, 200 néző. V: Csizmarik, Rácz.
VRCK: Páez 2, Péter B. 3, Juhász 5, Bibók 16, Blázsovics 8, Moraes 2. Csere: Dudás, Budai (liberók), Csizmadia 1, Péter M. 4, Ciupa 7. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
DEAC: Tóth A. 4, Bagics 14, Remete 2, Fazekas 13, Veres 10, Kiss I. Csere: Mészáros Z., F. Nagy (liberók), Imre, Nagy A. Vezetőedző: Fodor Antal.
MESTERMÉRLEG
Toronyai Miklós:
– Nagyon nehéz sorozaton vagyunk túl, nagyon sok mérkőzésen, ami érződött is az első szettben. Aztán belelendültek, megnyugodtak, és hozták a kötelező három pontot.
Fodor Antal: – Úgy gondolom, hogy ezen a meccsen az első játszma eredménye döntően befolyásolta a mérkőzés menetét. Nagy volt a küzdelem, végül a szerencse nem állt mellénk. A folytatásban visszaesett a teljesítményünk, és megérdemelten nyert a Barcika. Gratulálunk nekik!

Dunaújvárosi KSE–Kistext SE 0:3 (-12, -16, -24)
Dunaújváros, 53 néző. V: Halász E., Ujházi.
DKSE: Dulcz, Farkas 2, Tamási 1, Kecskeméti 16, Kisházi 3, Tajti 2, Hatvany 4. Csere: Sümegi (liberó), Szabó P. 5, Tajti 2, Winter. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.
KISTEXT: Makarov 10, Óhidi 3, De Barrios 16, Szabó M. 5, Kalmár 19, Reffatti 7. Csere: Bán, Lassu (liberók), Gönczi 1, Kocsondi 2. Vezetőedző: Weczera Csaba.
MESTERMÉRLEG
Tomanóczy Tibor:
– A több idegenlégióssal felálló vendégek a mérkőzés folyamán végig jól nyitottak, és erősebbek is voltak nálunk. Nem tudtuk felvenni velük a ritmust, így megérdemelten nyertek. Akkor, amikor olyan összetételű volt a Kistext, akikkel szemben volt esélyünk, akkor szoros volt a mérkőzés. Reffatti nagyon jól játszott, és Kalmár Ákos nyitásai voltak nagyon erősek. Egyszerűen ezek ellen nem volt ellenszerünk. Gratulálok a Kistextnek, mi pedig dolgozunk tovább.
Weczera Csaba: – Szépen kezdtük a mérkőzést és az első két játszmát végig jó játékkal tudtuk megnyerni. A harmadikban alábbhagyott a koncentráció és az Újváros szorongatott bennünket. Sokat tudtam játszatni azokat a játékosokat, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak és szépen helyt is álltak. Viszont a harmadik játszma hajrájában vissza kellett vinnem a kezdő csapatot, hogy ne veszítsünk játszmát. Külön öröm, hogy a 17 éves Óhidi Ricsi feladó poszton az elejétől a végéig játszva jó teljesítményt nyújtott. A harmadik játszmában megsérült Újvárosi játékosnak innen is mielőbbi gyógyulást kívánunk.

Pénzügyőr SE–Kecskeméti RC 3:0 (14, 12, 15)
Budapest, Kőér utca, 104 néző. V: Bátkai-Katona, Horváth M.
PSE: Pedro 11, Magyar 5, Dávid 7, Gacs 3, Kovács Z. 11, Kiss D. 9. Csere: Feliciano (liberó), Majoros, Rása 2, Szabó V. 1. Vezetőedző: Jókay Zoltán.
KECSKEMÉT: Szidiropulosz 2, Bogdán 1, Tomanóczy 3, Argilagos 7, Fundora 5, Szabó A. 3. Csere: Gebhardt Á. (liberók), Horváth B., Palánkai-Omoshebi, Balla, Baserio. Vezetőedző: Nagy József.
MESTERMÉRLEG
Jókay Zoltán:
– Gratulálok a csapatnak, mert koncentráltan tudott játszani, hasonlóan a Kistext elleni mérkőzéshez. Ez a folyamatos összpontosítás segített minket ahhoz, hogy végig uralni tudjuk a mérkőzést, amely egy nagyon fontos része volt a tervünknek. Más egyéb dolgot nem tudok kiemelni ebből a mérkőzésből, mert ez meghozta a pontokat, a blokkokat, esetleg a jó védekezést.
Nagy József: – A mai mérkőzésen a Pénzügyőr csapata tökéletes játékot produkált. Gratulálok nekik! Levonjuk a következtetéseket és megyünk tovább, készülve a következő mérkőzésre.

Fino Kaposvár–MAFC-BME 3:1 (19, -14, 18, 21)
Kaposvár Aréna, 149 néző. V: Mezőffy, Sík.
FINO: Iván G. 1, Hubicska 12, Sandoval 9, Milovanovics 24, Bögöly 10, Ouyachi 8. Csere: Bozóki (liberó), Kiss M. 1, Garchet 1, Vasquez, El Azhari. Vezetőedző: Ruben Wolochin.
MAFC:
Gomez 7, Krupánszki 11, Lescay 11, Szabó Barna 17, Benkő 6, Eke 6. Csere: Pápai (liberó), Torbica 1. Vezetőedző: Nagy Péter.
MESTERMÉRLEG
Ruben Wolochin:
– Örülök a győzelemnek. A második szett után lelkileg vissza tudtunk jönni a meccsbe, és ez erőt adott a folytatásra.
Nagy Péter: – Az első játszma pontatlanságai után sikerült jól visszaszállni a mérkőzésbe, a nyitásaink és a védekezésünk jelentősen feljavult. A harmadik szettől visszaesett a koncentrációnk, ami megpecsételte a sorsunkat.

 

2021.11.21 14:19:25

Röplabda B. D. K.

A 23 éves sportolónőt egész egyszerűen imádja a kamera.

2021.11.10 09:27:11

Röplabda PAPP BÁLINT

A röplabdázó Inneh-Varga Elizabet csapata egyetlen légiósaként beletanulhat a vezérszerepbe.

2021.10.10 09:10:32

Röplabda THURY GÁBOR

„Kiderült, hogy bunda volt, de erről csak a vezetőség tudott, a játékosok nem. Szép, mi?!”

2021.05.12 10:30:01

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA

Szűk körű klub tagja lett Jókay Zoltán: mindkét szakágban van már bajnoki és kupaaranya.

2021.04.09 23:28:37

Röplabda MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Ha megkövetelni nem is lehet, reménykedni muszáj abban, hogy a sport, a játék erősebb.