Férfi röpi Extraliga: nagy csata várható a dobogóért

SNEFF SZILÁRDSNEFF SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2022.09.30. 10:30
null
Nagy az esély rá, hogy az új idény végén ismét a <strong>Pénzügyőr</strong> ünnepelhet (Fotó: Pénzügyőr SE)
A legutóbbi idényben a rájátszásban láthattunk néhány kifejezetten élvezhető párharcot, azonban a nyáron történt játékosmozgásoknak köszönhetően az előttünk álló idény több izgalmat tartogathat. Ezzel együtt a Pénzügyőrt látjuk a legesélyesebbnek a bajnoki címre.

 

Az előző idény legizgalmasabb párharcát a Pénzügyőr és a MAFC-BME vívta, hiszen ekkor került először – mint később kiderült, utoljára – veszélybe Jókay Zoltán együttesének címvédése. Az elődöntőben a Pénzügyőr nagy nehezen kicsikarta az előnyt, azonban az idény második felére – főleg a kubai légiósok révén – megerősödő MAFC megfordította a párharcot. Végül Magyar Bálint csapatkapitány vezetésével két háromszettes sikerrel kiharcolta a finálét a címvédő. A Kaposvár elleni döntő túl sok szót nem érdemel, mert a Pénzügyőr határozottabb játékának köszönhetően három mérkőzésen eldöntötte a trófea sorsát.

Mindenkinek jó hír lehet, hogy a következő idényben több olyan mérkőzést és párharcot láthatunk, amilyet a legutóbbi két finalista az elődöntőben vívott, azaz kiegyenlítettebb Extraligára számíthatunk.

Nem volt nagy játékosmozgás a Pénzügyőr háza táján, centerposztra kellett igazolnia Jókay Zoltánnak, miután Gacs Dániel és Pedro Luiz da Silva is elhagyta a klubot. A korábbi brazil bajnoki bronzérmes Igor Nascimento és a Kecskemétről érkező válogatott Tomanóczy Bálint is jelentős erősítésnek látszik. Sikeres felkészülésen van túl a Kaposvár, amely az új kiírásnak új vezetőedzővel, a szerb Szlobodan Prakljacsiccsal vág neki. Alaposan kicserélődtek a játékosok, hiszen nyolcan távoztak az együttestől, a külföldiek helyére pedig új légiósokat igazolt a klub – az egyik legnagyobb szerzemény kétségkívül az előző idényben a MAFC-nál fantasztikus teljesítményt nyújtó Tomás Lescay Favier.

Eke Péter pontos ütéseire szüksége lesz a MAFC-nak az újabb éremhez (Fotó: MAFC-BME Röplabda)
Eke Péter pontos ütéseire szüksége lesz a MAFC-nak az újabb éremhez (Fotó: MAFC-BME Röplabda)

Nem volt könnyű helyzetben a MAFC-BME, hiszen fontos és ponterős alapjátékosaitól kellett megválnia, így Nagy Péter vezetőedző teljesen új csapat építésébe fogott. Az előző két bajnokság bronzérmesének eddig sem volt egyszerű eljutnia a dobogóig, az előttünk álló sorozatban talán még nehezebb dolga lesz. Többek között a jócskán megerősödő Kecskemétnek miatt, amely átigazolta a rutinos válogatott feladót, Keen Cameront. A Kazincbarcika sem hagyta sokáig betöltetlenül a legjobbja, Lukasz Ciupa távozása miatt keletkezett űrt, hiszen külföldiek mellett az előző idény ötödik legponterősebb játékosát, Csoma Krisztiánt is megszerezte.

A hátsó régióban sem lesz kevésbé kiélezett a küzdelem, főleg úgy, hogy az újonc MÁV Előre SC-Foxconn-nak minden esélye megvan a bennmaradásra, ugyanis az NB I-es bajnoki keretéhez képest csak minimálisan változott a csapat összetétele.

Mindezeket figyelembe véve kiélezett és szoros mérkőzésekre számítunk, és bár címvédést jósolunk, a dobogóért több együttes is óriási harcot vívhat.

Gubik János korábbi válogatott játékos, a magyar strandröplabda-válogatott szövetségi kapitánya – NS-szakértő
Az biztos, hogy érdekesebb idény elé nézünk, mert több magyar játékosnak jut fontos szerep a szabályváltozások miatt. Talán a Pénzügyőr kivételével minden klub átalakult egy kicsit, vagy a külföldiek cserélődtek, vagy a magyarok váltottak klubot. A kereteket látva erősödni látszik a liga második fele, ami kicsit összébb rázhatja a mezőnyt. A feljutó MÁV Előre az albán különítménnyel és a fiatal válogatottakkal, míg a DEAC újabb külföldivel acélosodott. A Kistext esetében kérdéses, milyen csapatjátékra lesz képes, bár a legutóbbi idényben hetedik helyen záró együttes korábban is szerzett meglepetést az alapszakaszban. Erősödni látszik a Kazincbarcika, amelynek a múlt bajnokság végén nem volt szerencséje a sérülésekkel. Jól járt a Kecskemét, amely nagyot nyert a feladóváltással, de kérdés, hogyan pótolja a centereit. A Kaposvár lecserélte a külföldijeit és az edzőt, de talán a legnagyobb változás a MAFC-nál történt, a keret fele távozott. A címvédő Pénzügyőrnél megmaradt a mag, így talán ott volt a legkönnyebb a csapatépítés. Az alapszakasz elején biztosan lesz egy-két váratlan eredmény.
TUDNIVALÓK
A férfi Extraliga lebonyolítása a 2022–2023-as idénytől megváltozott, a tervek szerint a 2023. január 23-án záruló alapszakaszt a középszakasz követi. Ennek során az 1–4., illetve az 5–8. helyezettek egymás között játszanak újabb oda-vissza vágós kört. A középszakaszba az együttesek magukkal viszik az alapszakaszban szerzett pontjaikat, a rájátszás előtti végeredmény így 20 mérkőzés után alakul ki. A playoffba ebben az idényben is minden csapat bekerül, a párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak. További változás, hogy az eddigi kettő helyett immár három magyar röplabdázónak kell kötelezően a pályán lennie a teljes meccsen. Újdonság, hogy a nyolcadik helyezett nem esik ki automatikusan a rájátszás végén, oda-vissza vágós párharcot vív az NB I bajnokával. A Magyar Kupa-selejtezőket október 5–6-án rendezik, a tervek szerint mindkét nem fináléját 2023. március 11–12-én bonyolítják le.
Tv: M4 Sport
Internet: nso.hu, hunvolley.hu

 

AZ 1. FORDULÓ PROGRAMJA
PÉNTEK
18.00:
Fino Kaposvár–Kistext, Kaposvár
SZOMBAT
17.00:
DEAC–MÁV Előre SC-Foxconn, Debrecen,
19.00: MAFC-BME–GreenPlan-VRCK, Folyondár utca,
VASÁRNAP
17.00:
Kecskeméti RC–Pénzügyőr SE, Kecskemét

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik