Röplabda: Szabó Vilmos az olasz élvonalba igazolt

2026.06.21. 15:55
null
Szabó Vilmos (1-es számmal) Olaszországban folytatja pályafutását (Fotó: Dömötör Csaba)
A MÁV Előrétől távozó Szabó Vilmos az olasz élvonalban szereplő Cisterna Volley férfi röplabdacsapatában folytatja pályafutását.

„Amikor a menedzserem mesélt nekem a Cisterna Volley érdeklődéséről, azt mondtam neki, fogadja el az első ajánlatot, ami érkezik” – mesélte új klubja honlapján Szabó Vilmos, aki 23 éves kora ellenére már háromszoros bajnoknak és ötszörös Magyar Kupa-győztesnek mondhatja magát.

A szegedi születésű sportoló, aki korábban Kecskeméten, majd a Pénzügyőr SE színeiben röplabdázott, úgy fogalmazott, az olasz élvonalba igazolása nem csupán egy megvalósult álom, „hanem fontos üzenet minden magyar fiatal számára, hogy kemény munkával és akaraterővel el lehet jutni a világ legjobb bajnokságába”.

Elárulta, hogy mindig is követte az olasz bajnokságot, naprakész a csapatokkal és a játékosokkal kapcsolatban. Az előző idényben az élvonal szinte összes mérkőzését látta, sőt jó néhány másodosztályú meccset is megnézett.

A strandröplabdában U20-as Európa-bajnoki negyedik helyezett feladó arról is beszélt, hogy az Olaszországba költözése előtt még vár rá egy fontos feladat, ugyanis meg kell írnia a szakdolgozatát, hogy Cisterna di Latinába már diplomás közgazdászként érkezhessen.

A Cisterna az előző szezonban tizedik lett az olasz élvonalban.

 

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda: magabiztosan nyertek az éllovasok

Röplabda
2026.11.01. 20:43

Férfi röplabda: már nem nyeretlen a Pénzügyőr sem

Röplabda
2026.10.31. 19:35

Kettős győzelemmel jutott tovább a Fino Kaposvár a férfi röplabda BL-ben

Röplabda
2026.10.28. 22:20

Férfi röplabda: a Fino megnyerte a PSE otthonában a forduló rangadóját

Röplabda
2026.10.24. 19:41

Férfi röplabda: a miskolciak ellen bizonyított a TFSE

Röplabda
2026.10.22. 21:55

Röplabda: győzött, de csak minimális előnyből várja a BL-selejtező visszavágóját a Fino

Röplabda
2026.10.21. 20:40

Férfi röplabda: drámai meccsen győzte le DEAC a Pénzügyőrt

Röplabda
2026.10.18. 21:25

Férfi röplabda: miskolci sikerrel kezdett a bajnok

Röplabda
2026.10.17. 20:56