Egy pontot szerzett a MÁV Előre a férfi röplabda Közép-európai Liga zágrábi meccsén

A MÁV Előre 2/2-es győzelmi mutatóval az ötödik helyen áll.
A székesfehérvári együttes egyéb kötelezettségei miatt meglehetősen rég, még november elején lépett pályára legutóbb a regionális sorozatban, amelyben három találkozó után 2/1-es győzelmi mutatóval állt.
A MÁV Előrében ezen a találkozón mutatkozott be a nemrég szerződtetett északmacedón válogatott Aleksandar Ljaftov, aki egyből a kezdőcsapatban kapott helyet. Az első szettben hiába vezetett 21:20-ig végig a MÁV Előre, a hajrá a horvátoké lett, a második szett pedig akkor dőlt el, amikor 14:13-as MÁV Előre vezetés után a rivális sorozatban öt pontot szerzett.
A harmadik játszma első kétharmadában váltakozva vezettek a csapatok, de a MÁV Előre 16-17 után három labdamenet megnyerésével fordított, és a csereként beállt, egyaránt válogatott Kecskeméti Bálint és Varga Péter, valamint a montenegrói Ivan Zvicer jó teljesítményének köszönhetően szépített. A negyedik etap nagyon simán lett a magyar bajnoké, amely azonban hiába vezetett 11-9-re a döntő szettben is, ezt követően már csak egy labdamenetet nyert meg, így kikapott és egy ponttal gazdagodott.
A találkozó legeredményesebbje a horvátok átlója, Leo Andric volt 28 ponttal.
A magyar együttes csütörtökön a házigazda HAOK Mladost Zagrebbel csap össze.
A hétcsapatos alapszakaszból a legjobb négy jut a négyes döntőbe. A MÁV Előre utolsó mérkőzését február 25-én, hazai környezetben vívja majd a veretlenül listavezető osztrák SK Zadruga Aich/Dob együttesével.
RÖPLABDA
Férfi Közép-európai Liga, alapszakasz
MOK Mursa Osijek (horvát)–MÁV Előre Foxconn 3:2 (23, 21, –22, –16, 12)
Zágráb, 50 néző. V: Valentar, Miklosic (szlovénok)
MURSA: Jakovac, Sunjo, Andric, Bogdanovic, Jankovic, Bakonji. Csere: Busak (liberó), Stojkovic, Buzdugan, Skugor, Grgic. Edző: Sinisa Gavrancic
MÁV ELŐRE: Ljaftov 4, Eke, Pesti 4, ZVICER 12, Luna Slaibe 3, Szabó V. Csere: Takács M., Szentesi (liberók), Varga P. 3, Bandi, Ambrus, Kecskeméti, Péter A. Edző: Omar Pelillo
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 0:2, 5:5, 6:8, 9:9, 10:12, 14:15, 18:20, 22:21, 23:23. 2. játszma: 0:1, 5:4, 6:7, 10:9, 13:11, 13:14, 19:15, 23:21. 3. játszma: 0:1, 3:2, 7:5, 8:11, 13:13, 16:15, 17:19, 19:19, 20:22, 22:23. 4. játszma: 1:0, 3:6, 6:7, 7:12, 8:15, 11:16, 12:20, 14:24. 5. játszma: 0:1, 3:3, 7:8, 9:11, 14:11
(MTI)








