Beigazolódott a vélekedés, amely szerint az olasz–lengyel meccs volt a vb igazi döntője, hiszen a bronzérmet a párharc vesztesei, azaz a lengyelek szerezték meg, miután négy szettben megverték Csehországot.
A döntőben az olaszok voltak az esélyesebbek, s nemcsak azért, mert ők voltak a címvédők, hanem mert a két csapat már megmérkőzött egymással az idén: a júniusi Nemzetek Ligája-találkozót az olaszok 3:1-re megnyerték. Persze az is igaz, hogy már nem voltak veretlenek a vb-n, a csoportkörben kikaptak Belgiumtól, a bolgárok azonban még nem akadtak legyőzőre a tornán.
Az első két játszmában azonban a címvédő akarata érvényesült, igaz, a harmadikban sikerült szépítenie az 1970 után második vb-döntőjét játszó bolgároknak, azonban ez nemhogy feldobta volna őket, a negyedik szettre gyakorlatilag teljesen szétestek, s mindössze tíz pontig jutottak. Ezek után következhetett az olasz örömünnep, a csapat 1990, 1994, 1998 és 2022 után ötödször lett világbajnok, ráadásul nemcsak a férfiaknál, a nőknél is Itália lett az aranyérmes.
RÖPLABDA
FÉRFI-VILÁGBAJNOKSÁG, FÜLÖP-SZIGETEK
Döntő: Olaszország–Bulgária 3:1 (21, 17, –17, 10)
A 3. helyért: Lengyelország–Csehország 3:1 (18, –23, 22, 21)
Világbajnok: Olaszország (Simone Anzani, Fabio Balaso, Mattia Bottolo, Gianluca Galassi, Giovannimaria Gargiulo, Simone Giannelli, Alessandro Michieletto, Domenico Pace, Luca Porro, Yuri Romano, Roberto Russo, Kamil Rychlicki, Francesco Sani, Riccardo Sbertoli. Szövetségi kapitány: Ferdinando De Giorgi), 2. Bulgária, 3. Lengyelország, 4. Csehország, 5. Egyesült Államok, 6. Törökország, 7. Belgium, 8. Irán, 9. Argentína, 10. Szerbia, 11. Szlovénia, 12. Tunézia, 13. Hollandia, 14. Kanada, 15. Finnország, 16. Portugália, 17. Brazília, 18. Franciaország, 19. Fülöp-szigetek, 20. Kuba, 21. Németország, 22. Katar, 23. Japán, 24. Ukrajna, 25. Egyiptom, 26. Kolumbia, 27. Dél-Korea, 28. Líbia, 29. Románia, 30. Kína, 31. Chile, 32. Algéria