Átalakult kerettel sem változtak a címvédő Vasas Óbuda röplabdacsapatának céljai

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
2025.09.25. 16:23
null
(Fotó: Dömötör Csaba)
Átalakult ugyan a keret, de a Vasas Óbuda női röplabdacsapatának céljai ennek ellenére sem változtak – állítja Jannisz Athanaszopulosz, az Extraliga-címvédő piros-kékek vezetőedzője.

Alaposan átalakult a bajnoki és Magyar Kupa-címvédő Vasas Óbuda játékoskerete, amely az előző idényben a BL-ben is helytállt, majd a CEV-kupában az elődöntőig jutott. Légiósai közül csak a brazil feladó, Carolina Leite maradt hírmondónak, míg a távozó amerikai Taylor Bannister, a gambiai-szlovén Fatoumatta Sillah és az azeri csapatkapitány, Ayshan Abdülazimova helyére a korábban Kaposváron is megforduló brazil center, Adriani Vilvert, a szlovák válogatottal a világbajnokságot is megjáró átló, Karin Sunderlíková és az amerikai négyes ütő Michelle Ohwobete érkezett. Dem csak külföldiek jöttek, négy év után tért vissza a Folyondár utcába Kiss Gréta.

 „Egyáltalán nem idegen a közeg, hiszen több lánnyal is együtt játszottam a négy évvel ezelőtti időszakban, sokukkal meg a válogatottban, úgyhogy nyugodtan mondhatom, tulajdonképpen hazajöttem” – fogalmazott a magyar női válogatott négyes ütője. – Nagyon jó a hangulat a csapaton belül, már várjuk a bajnoki rajtot. A hétvégi torna remek fokmérő lesz, hogy lássuk, hogy áll a felkészülésünk. Nekünk, új játékosoknak nem a távozókat kell pótolnunk, hanem új arculatot, új stílust kell adnunk a csapatnak.”

A piros-kékek pénteken 19 órától a görög Thriasszal, szombaton 18 órától a német Drezdával, vasárnap 14 órától pedig a román Alba Blajzsal mérkőznek az Ibis Styles Budapest Citywest nemzetközi felkészülési torna keretében. A balázsfalviakkal tavasszal a CEV-kupa elődöntőjében is összecsaptak. 

Mi, régi Vasas-játékosok nagy izgalommal vártuk a felkészülés kezdetét – mondta a korábbi válogatott center Papp Orsolya, aki a nyáron tartotta az esküvőjét. – Tudtuk, jelentős változások lesznek a keretben, de az eddig tapasztaltak alapján a jövőben is nagyon jó csapatunk lesz. Persze, mivel elég sok az új érkező, várhatóan majd csak az idény végére áll össze igazán a játékunk. Éppen ezért is érintett minket eléggé kellemetlenül, hogy selejtezőre kényszerülünk a Bajnokok Ligájában. Legyen az ellenfelünk akár a Beveren, akár az Olympiakosz, kemény erőfelmérő lesz.” 

A fővárosiak görög edzője, Janisz Athanaszopulosz immár az ötödik idényét kezdi (a női élvonalban ő ül a legrégebben csapata kispadján), igaz, később csatlakozott személyesen a felkészüléshez, hiszen a cseh válogatott szövetségi kapitányaként részt vett a thaiföldi női világbajnokságon. 

„Egyelőre az a legfontosabb, hogy napról napra előrelépjünk, kialakuljanak azok az automatizmusok, amelyek az előző évek összeszokott együttesében megvoltak. Ezen dolgozunk nap mint nap, de a céljaink nem változtak: szeretnénk címet védeni a bajnokságban és a Magyar Kupában, illetve főtáblára jutni a Bajnokok Ligájában. Bár az együttes játékstílusa más lesz, abban nincs változás, hogy a csapattól elvárom a maximális fegyelmet és a küzdést az utolsó pillanatig.”

 

Legfrissebb hírek

Hollósy László megismételhetetlennek tartja a Suhl röplabdacsapatának duplázását

Röplabda
2026.04.23. 16:59

Hollósy László kupasiker után bajnoki címet ünnepelt a Suhl női röplabdacsapatával

Röplabda
2026.04.22. 21:13

Női röplabda: Glemboczki Zóra mellett négy légiós távozik a Vasastól

Röplabda
2026.04.20. 16:55

Jannisz Athanaszopulosz: Minden egyes napot magammal viszek

Röplabda
2026.04.13. 11:53

Női röplabda: kiizzadta a bajnoki címet a Vasas

Röplabda
2026.04.07. 22:23

Idegenben is nyert a Vasas a női röplabda Extraliga döntőjében

Röplabda
2026.04.02. 20:20

Kétszettes hátrányból fordított a TFSE a Vasas otthonában a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.04.01. 21:39

Röplabda női Extraliga: magabiztos Vasas-siker a döntő első meccsén

Röplabda
2026.03.29. 17:46
Ezek is érdekelhetik