„Előzetesen gondolkodás nélkül elfogadtuk volna az ezüstérmet” – Glemboczki Zóra a női röplabda-válogatott El-meneteléséről

T. Z.T. Z.
2025.07.02. 06:50
Mint ismert, nagyszerű meneteléssel ezüstérmet szerzett az Európa-liga Arany-divíziójában a magyar női röplabda-válogatott. Az Alessandro Chiappini vezette együttes ezzel 2017 után szerzett újra érmet a rangos sorozatban. A Nemzeti Sportrádióban Glemboczki Zóra beszélt a svédországi négyesdöntőben szerzett élményeiről, emellett a klubcélok is szóba kerültek.

„Ez egy hatalmas dolog, szerintem mindenki aláírta volna, hogy bekerülünk a final fourba, amikor elkezdtük a felkészülést május elején – kezdte a Nemzeti Sportrádióban Glemboczki Zóra. Hogy az elődöntőben újra meg tudtuk verni a románokat, csak hab volt a tortán, a döntőben pedig látszott, hogy az ukránok előrébb tartanak, mint mi. Megérdemelten nyerték meg azt a meccset, de egyáltalán nem szomorkodunk, hanem boldogok vagyunk amiatt, hogy ezüstéremmel távozhattunk.”

Az ukránok elleni döntő előtti várakozásokról is beszélt: „Az elmúlt hetek során több olyan csapatot is megvertünk, amely papíron esélyesebb volt, mint mi. A döntőhöz is így álltunk hozzá, egyáltalán nem feltartott kézzel mentünk fel a pályára, viszont az látszódott, hogy sokkal jobban összeszokott csapatról beszélünk és fizikailag is előrébb tartanak, mint mi. Ez a csapat ebben a formában két éve van együtt, még nagyon a munka elején tartunk. De úgy gondolom, hogy két év alatt is olyan dolgot értünk el, ami hatalmas dolog és szemmel látható.”

A soron következő két Európa-bajnoki-selejtezőre előretekintve Glemboczki Zóra azt mondta: „Nyilván az a cél, hogy a belgák ellen olyan teljesítmény nyújtsunk, mint tavaly. De ez biztos nehezebb lesz, mert most ott lesz a legjobb játékosuk, aki tavaly nem volt. Viszont mi is jobbak vagyunk, mint tavaly, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, mire leszünk képesek. Gőzerővel fogunk készülni arra a meccsre, aztán a dánok elleni találkozóra is.”

„Per pillanat ott tartunk, ahol tartanunk kell. Mentálisan nagyon sokat segített, hogy ilyen jól teljesítettük, és végre elhisszük magunkról, hogy képesek vagyunk rá” – tette hozzá a műsorban Glemboczki Zóra. 

 

Legfrissebb hírek

Hollósy László: Gyémántokat találtunk

Röplabda
13 perce

Bodó Richárd a szegedi távozásról: Az edző szólt, hogy nem igazán számít rám

Kézilabda
2026.04.24. 09:25

Keretet hirdettek a női röplabda-válogatottnál a nyári felkészülés előtt

Röplabda
2026.04.17. 14:25

„Hollywoodi volt a koreográfia” – a Gyergyói HK vezetőedzője az Erste Liga-győzelem után

Jégkorong
2026.04.17. 09:44

A belga élvonalban is bizonyítani akar a Kortrijkkal frissen feljutó Dénes Vilmos

Minden más foci
2026.04.13. 16:14

Kolbenheyer Zsuzsanna: Ha valaki élvezi a játékot, annak ösztönző ereje van

Jégkorong
2026.04.08. 20:10

Balogh Zsolt: Játszhatnék még, de úgy emlékezzenek rám, ahogy abbahagytam

Kézilabda
2026.04.03. 19:31

A Fradi 2006-os száműzetése – miért és hogyan zárták ki a klubot az NB I-ből?

Labdarúgó NB I
2026.04.02. 19:14
Ezek is érdekelhetik