Szakmáry Gréta alaposan megdolgozott a Challenge-kupa megnyeréséért

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.07. 10:15
Szakmáry (balra) második magyarként nyerte meg a Challenge-kupát (Fotó: Imago Images)
Nem a szerencsén múlt, hogy többször kezdőként kapott lehetőséget az olasz Novarával nemrég Challenge-kupát nyerő Szakmáry Gréta. A 32 éves korábbi magyar válogatott ütőklasszis a 2017-ben a török Bursával csúcsra érő Horváth Dóra után második magyarként emelhette magasba a harmadik számú európai klubtrófeát.

 

– Szakmáry Gréta nemzetközi kupagyőztesnek mondhatja magát. Meglehetősen jól hangzik, nem?
– Hihetetlen érzés. Különleges helyet foglal el ez az aranyérem a pályafutásomban. Nagyon szép sikereket értem el korábban is klubszinten, de ez olyan, amire azt mondhatom, ott van a legnagyobb élmények között – mondta a Nemzeti Sportnak Szakmáry Gréta.

– Az is motiválta a tavaly nyári klubváltásban, hogy a Cuneo után az egyszeres olasz bajnok és négyszeres kupagyőztes, korábban Bajnokok Ligáját, CEV- és Challenge-kupát is nyerő Novarával nagyobb esélye lesz fényesebb sikerek elérésére?
– A pályafutásomat tudatosan építettük fel, a menedzseremmel, Costantino Tontarellivel nagyon sokat dolgoztunk ezen. Egy magyar játékosnak nagyon nehéz a dolga külföldön, nem egyszerű gyorsan előrejutni. Az elmúlt években sokat tettem azért, hogy olyan csapatban röplabdázhassak, mint a Novara. Természetesen szerettem volna olyan klubban játszani, amelyik nemzetközi kupában indul – a hab a tortán, hogy most megnyertük az aranyat.

Hosszú menetelés vezetett a kupasikerig, a tavaly szeptember végén induló előselejtezővel együtt tizenöt mérkőzést kellett megvívniuk svájci, francia, német, olasz, norvég, görög és román riválisok ellen. Mind a tizenöt meccset megnyerték, ráadásul csak nyolc játsz­mát veszítettek el. Mitől álltak ilyen jól össze?
– Úgy tűnhet, hogy elég simán hoztuk a mérkőzéseinket, de belülről nézve ez nagyon nehéz volt fizikailag és mentálisan is. Az olasz bajnoki és kupameccsek mellett egy nemzetközi sorozatban is játszani megterhelő menetelés. Nagyon örülök, hogy így sikerült nyernünk, mert nagyon sok munkánk van benne, és annak is, hogy sok mérkőzésen kezdőként léptem pályára, így még inkább magaménak érzem az aranyérmet.

– Egyénileg hogyan értékeli a szereplését? Mennyire elégedett a teljesítményével?
– Amikor Novarába igazoltam, tudtam, hogy nagyon jó játékosok mellé érkezem, meg kell küzdenem a helyemért és azért, hogy pályára kerülhessek. Nem a szerencsén múlt, hogy többször kezdőként kaptam lehetőséget, és megmutathattam én is a tudásomat. Ezért is mondom, jó érzés a kupasiker, mert én is sokat tettem hozzá, megdolgoztam érte.

– Mennyit változott, fejlődött az olaszországi időszak alatt?
– Ahogy máshol, itt sincs kolbászból a kerítés. Minden ország röplabdakultúrája más, mindenhol más mentalitást és stílust képviselnek, ami Olaszországban is érezhető. Attól függetlenül, hogy szerintem a török liga, amelyben korábban szintén játszottam, csaknem azonos szintet képvisel az olasszal, mégis más mentalitással kell röplabdázni Olaszországban – sokkal nehezebb dolgod van, mentálisan kell nagyon erősnek lenned. Minden idényben fejlődtem, mindegyik adott valami pluszt nekem, és megtanított valamire.

– A bajnokságban is jól állnak, az előkelő harmadik helyről fordultak rá a tavaszi folytatásra. A Challenge-kupa-győzelemmel felvértezve milyen céljaik vannak az idény hátralévő részében?
– Nemrég volt egy csapatmegbeszélésünk, amelyen mindenki elmondhatta, hová, milyen helyezésre várja a csapatot, és mit kell még ahhoz tennünk, hogy ez meg is valósuljon, és elérjük a céljainkat. Mindannyian a realitás talaján maradva a harmadik helyet tűztük ki célul. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy ne akarnánk előrébb végezni, de tényleg a valós erőviszonyokat néztük, ez alapján pedig a harmadik pozíció a reális. Tudjuk, ehhez még nagyon sokat kell dolgoznunk az alapszakaszból hátralévő egy hónapban. Tényleg jól állunk, voltak, mondhatni, váratlan sikereink, például a Milano ellen. Nagyon nagy terhelésnek vagyunk kitéve, minden csapat képes a bravúrra, ez már az előző idényben is így volt, szóval tényleg fel kell kötnünk a gatyát, hogy sikeresen teljesítsük azokat a meccseket, amelyeket a papírforma alapján hoznunk kell, illetve hogy elcsípjünk egy-egy bravúrpontot.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik