Női röpi BL: másodszor sem bírt a Scandiccivel a Vasas

Vágólapra másolva!
2023.12.06. 20:16
null
Nem tudott felnőni a Scandicci szintjére a Vasas (Fotó: CEV)
A Vasas 3:0-ra kikapott a Kántor Sándort másodedzőként foglalkoztató olasz Scandiccitől Firenzében a női röplabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, szerdán.

 

A Vasas az első két fordulóban előbb az Eczacibasitól, majd a Scandiccitól kapott ki 3-0-ra, majd a harmadik körben hazai pályán fájó, 3:2-es vereséget szenvedett a bolgár Marica Plovdivtól.

Az esélyek mellett az előjelek sem a magyar együttes mellett szóltak, ugyanis kedden a csapat Budapestről Münchenbe tartó járatát törölték, így az eredetileg hétórásra tervezett utazás végül 14 órás lett, ráadásul a fővárosiak keretéből többen betegen vállalták az olaszországi túrát.

Ezzel szemben a csoportot veretlenül vezető Scandicci úgy készülhetett a találkozóra, hogy múlt héten 3:1-re legyőzte az Eczacibasit, hétvégén pedig Németh Anett együttese, a Pinerolo ellen diadalmaskodott az olasz bajnokságban.

A Vasas is sikerrel hangolt a találkozóra, a magyar bajnok a nagy rivális Békéscsaba ellen, idegenben aratott 3:2-es győzelmet.

A szerdai összecsapás első játszmájában az olimpiai és világbajnoki érmesek sorát foglalkoztató olasz sztárcsapat hamar nagy előnyt épített ki, és bár a Vasas néhány cserejátékosa bevetésével a szett derekától kezdve jobban teljesített, húsz perc alatt hátrányba került.

A második felvonásra feljavult a Vasas támadójátéka, aminek köszönhetően egy ideig vezetett is. A hazaiak sokáig eredménytelenül kapaszkodtak, de aztán az olasz válogatott átló, Ekaterina Antropova nyitósorozatával fordítottak, és végül magabiztosan duplázták meg előnyüket.

A harmadik etapot is bátran kezdték a budapestiek, akik ugyanakkor védekezésben nem mindig találták a hazaiak változatos támadásépítésnek ellenszerét. A játszma derekára a Scandicci magabiztos előnybe került, amelyet meg is őrzött, így továbbra is veretlenül vezeti a csoportot.

A 73 perces mérkőzés legeredményesebb játékosa a hazaiak amerikai légiósa, Lindsey Ruddins volt 17 ponttal, a magyar bajnoktól a szintén amerikai Taylor Bannister 12 pontot szerzett.

A 0/4-es győzelmi mutatóval, egy ponttal a csoport utolsó helyén álló magyar bajnok január 10-án a tavasszal döntős török Eczacibasit fogadja az Érd Arénában.

A kvartettekből az elsők automatikusan a negyeddöntőbe jutnak, a másodikok és a legjobb harmadik a negyeddöntőbe jutásért játszhat, míg a másik négy csoportharmadik a CEV Kupa negyeddöntőjébe kerül át.

RÖPLABDA
Női Bajnokok Ligája, B-csoport, 4. forduló
Savino Del Bene Scandicci (olasz)–Vasas Óbuda 3:0 (14, 19, 15)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik