Férfi röpi BL: tisztes kaposvári vereség a házigazdától

2023.10.28. 21:08
null
Három szoros szettben kikapott a Burgasztól a Kaposvár (Fotó: Facebook/Fino Kaposvár)
A Kaposvár három szoros szettben kikapott szombaton a házigazda Burgasztól a férfi röplabda Bajnokok Ligája első selejtezőkörének második fordulójában.

 

A Kaposvár a nyitónapi, Budva elleni siker után a csoport legerősebb csapatával találkozott szombaton. A szerb Slobodan Prakljacic több kulcsemberét – Baróti Árpádot, Bögöly Gábort, Magyar Bálintot és Iván Bencét is – pihentette.

A mérkőzés első szettjében ennek megfelelően végig a burgasziaknál volt az előny, de a somogyiak - köszönhetően a rengeteg hazai hibának is – nem szakadtak le nagyon, többször is egy pontra voltak az egyenlítéstől. Ez a legvégén, két játszmalabda hárításával 24:24-nél sikerült, de egy kaposvári szettlabda után a hazaiak három egymás utáni ponttal fordítottak és előnybe kerültek.

A második felvonásban villámrajtot vett a Fino, de 9:6-os előnye után a hazaiak előbb egymás utáni öt ponttal fordítottak, majd jó csapatmunkával, a kaposvári hibákat is kihasználva folyamatosan növelték előnyüket, és összességében simán nyerték meg ezt a szettet is.

A harmadik játszma elején is a hazaiak akarata érvényesült, dehatpontos előnyük a szett derekára elolvadt. Hullámzó volt ekkor a mérkőzés, hol az egyik, hol a másik csapat tudott egymás után több pontot szerezni, és még 21-nél is egyenlő volt az állás. Végül ez a játszma, ezzel a mérkőzés is a hazaiaké lett.

A 80 perces összecsapás legjobbjaként Kalmár Ákos 16 pontot szerzett.

A kaposváriak vasárnap közép-európai idő szerint 16.30-tól az északmacedón OK Strumica ellen zárják a selejtezőt.

A csoportból az első kettő jut a második csoportkörbe, ahol a versenyben maradt nyolc együttes két újabb négyes csoportban küzd az egy-egy továbbjutó, már főtáblát érő helyért.

FÉRFI RÖPLABDA BAJNOKOK LIGÁJA
1. FORDULÓ, 1. CSOPORT, 2. JÁTÉKNAP

Nyeftohimik Burgasz (bolgár)–Fino Kaposvár 3:0 (25, 19, 23)
A Kaposvár legjobb pontszerzői: Kalmár 16, Hubicska 11
OK Budva (montenegrói)–OK Strumica (északmacedón) 3:0 (15, 16, 16)

Az állás: 1. Burgasz 6 pont, 2. Budva 3 (4-3), 3. Kaposvár 3 (3-4), 4. Strumica 0

Legfrissebb hírek

Férfi röpi: Toronyai Miklós lett a Pénzügyőr SE vezetőedzője

Röplabda
2026.06.10. 19:45

Férfi röplabda Extraliga: nem indul a MAFC és a Kazincbarcika

Röplabda
2026.05.27. 15:12

A nők nyertek, a férfiak döntő szettben kaptak ki a MEVZA-torna rajtján

Röplabda
2026.05.20. 18:50

A magyar férfi röplabda-válogatott 15 fős kerettel készül a nyári tornákra

Röplabda
2026.05.18. 17:44

Megvédte a címét a Perugia a férfi röplabda BL-ben

Röplabda
2026.05.17. 22:41

Férfi röplabda Extraliga: a Dág és a Szolnok alsóházi győzelmével zárult az idény

Röplabda
2026.05.17. 21:47

Férfi röplabda: a kupa után a bajnoki trófeát is visszahódította a Kaposvár

Röplabda
2026.05.12. 21:08

Női röplabda Extraliga: elköszönt nyolc játékosától az ezüstérmes Kaposvár

Röplabda
2026.04.27. 12:09
Ezek is érdekelhetik