Férfi röplabda: Hiszek a srácokban – Nagy Péter

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2023.07.06. 09:50
null
Nagy Péter (jobbra) agresszívan támadó, jól blokkoló lett válogatottra készíti fel a mieinket (FOTÓ: BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP/IMRE GYÖRGY)
Az eddigi hat mérkőzésén még játszmát sem veszítő Lettországgal néz szembe a magyar válogatott az Ezüst El fináléjában.


CSÜTÖRTÖK ESTE Békéscsabán kezdi el a Lettország elleni döntőt a magyar férfi röplabda-válogatott az Ezüst Európa-ligában. A magyar nemzeti együttes (amely világbajnokságon 1978-ban, Európa-bajnokságon 2001-ben szerepelt legutóbb) két éve bronzérmesként végzett az Ezüst El négyes döntőjében, míg tavaly hazai pályán, a budapesti Tüskecsarnokban rendezett final fourban negyedik lett, azaz az idei eredménnyel biztosan túlszárnyalja ezeket a helyezéseket.

Érdekesség, hogy a 2021-es és a 2022-es négyes döntős mezőnyből idén minden rivális – Dánia, Észak-Macedónia, Horvátország, Románia és Finnország – az Arany El-ben mérette meg magát. Az európai rangsorban 25. Lettország (a magyar csapat 28.) tavaly és tavaly­előtt még egy szinttel feljebb szerepelt az Európa-ligában, a mostani kiírásban Ciprus, Feröer és Ausztria ellen az eddigi hat mérkőzésén még játszmát sem veszített. Az együttest a 38 éves lengyel Michal Gogol irányítja, aki segédedzőként többek között világbajnoki címet is nyert hazája férfiválogatottjával.

„Már a Ciprus elleni elődöntős párharc előtt láttam videóanyagot a lettekről, akik fizikailag egyben vannak – mondta Nagy Péter, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Ellenfelünk meglehetősen agresszívan támad, jól blokkol, eddigi riválisaink közül a legkeményebbnek ígérkezik. Jóval nagyobb erőt képvisel, mint Ciprus vagy Feröer. Az osztrákok elleni elődöntő második meccse valamivel szorosabban alakult, de a lettek a végén már a cserejátékosaikat küldték be. Az agresszív támadásoknak és a jó blokkmunkának köszönhetik, hogy alapvetően minden meccsükön könnyedén győztek.”

Nagy szerint bizonyos hibák támadásban biztosan nem férnek bele egy ilyen vetélytárs ellen.

„Kellően agresszívan, hatékonyan kell támadnunk – folytatta a korábbi válogatott feladó-átló.  – A kivédekezett labdák után a nem tökéletesen előkészített támadásainknál okosabban kell játszani, minimalizálva a hibákat. Az ideális szituációkban fejezzük be minél keményebben az akciókat, minden olyan helyzetből, amikor rosszabb az előkészítés, olyan megoldást teremtsünk, amiből sikeresebb lehet a támadás. Ez kulcskérdés lesz. Nyilván meg kell nyitni a riválist, hogy nehezebb helyzetbe kerüljön – azok a szervák, amelyek eddig elégnek bizonyultak más csapatokkal szemben, most nem lesznek elegendőek.”

A kapitány nem szeretne azzal foglalkozni, ki a finálé esélyese, de az biztos, hogy a magyar együttesnek a kapacitása maximumát kell megközelítenie ahhoz, hogy nyerni tudjon:

„Minden teória, amíg össze nem eresztik a két társaságot. Hiszek a srácokban, hogy az eddig is látott egység nehéz helyzetben is segít, és olyan játékkal is ki tudnak rukkolni, amilyet eddig nem láttunk tőlük. Érzek még tartalékot bennük, a múlt szombati győzelem az elődöntő visszavágóján nagy lökést és lelki többletet adott a csapatnak.”

Az Ezüst El győztese jövőre az Arany-divízióban szerepelhet.

EZÜST EURÓPA-LIGA, FÉRFIAK
Döntő. 1. mérkőzés (Békéscsaba):

19.30: MAGYARORSZÁG–Lettország (Tv: M4 Sport).

 Visszavágó. Vasárnap (Riga)
15.30: Lettország–MAGYARORSZÁG

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: Bibók Balázs távozik a Vegyésztől – hivatalos

Röplabda
2026.01.28. 17:18

Távol került a női röplabda Extraliga negyeddöntőjétől az SZBRA

Röplabda
2026.01.25. 21:17

Férfi röplabda Extraliga: elcserélte magát a Kaposvár, a MÁV Előre maradt veretlen

Röplabda
2026.01.23. 14:22

Döntetlennel kezdődött meg a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Eb

Minden más foci
2026.01.21. 17:59

Európa-liga-ezüst után sorozatban hatodszor is az Eb-n a magyar női röplabda-válogatott

Röplabda
2026.01.13. 09:48

Férfi röplabda Extraliga: súlyosan megsérült a Kaposvár centere

Röplabda
2026.01.12. 20:25

Férfi röplabda MK: elődöntős a Kazincbarcika

Röplabda
2025.12.22. 21:18

Férfi röplabda: a Kazincbarcika is bejutott az MK négyes döntőjébe

Röplabda
2025.12.22. 18:57
Ezek is érdekelhetik