Röplabda: nem meglepetés az újonc döntős szereplése a kapitány szerint

2023.04.18. 12:11
null
Pesti Marcell (8) és a MÁV Előre döntős szereplése nem meglepetés a kapitány számára (Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap)
Ifjabb Nagy Péter, a magyar férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitánya örül annak, hogy a nemzeti együttes keretéből mindkét Extraliga-döntős csapatban többen is meghatározó szerepet játszanak.

A szakember kedden az MTI-nek kiemelte: meglepetésnek nem mondaná, hogy az újonc MÁV Előre és a Fino Kaposvár vívja a vasárnap kezdődő bajnoki döntőt, mert bár előbbi szereplése váratlanabb, a csapat jobban teljesített, mint elődöntős riválisa, a Kazincbarcika.

„A borsodiaktól az utolsó mérkőzésen nagyobb ellenállásra és tűzre számítottam, de minden dicséret megilleti a székesfehérváriakat, akik szépen összerakták a játékukat” – elemzett a kapitány.

Nagy szerint a másik elődöntőben, a címvédő és az elmúlt években egyeduralkodó Pénzügyőr, valamint a Kaposvár csatájában az első mérkőzés volt a kulcs: ott egyik csapat sem volt még éles, ebből pedig a somogyiak jöttek ki jobban.

„Az a meccs nagyon hiányzott a Pénzügyőrnek, mert bár a második hazai találkozóján jól játszott, érződött, hogy a Kaposvár irányítja a párharcot” – jelentette ki a szakember.

A tréner kifejtette, előremutatónak tartja, hogy mind a négy elődöntős csapatban vannak olyan válogatott kerettagok, akik meghatározó szerepet töltenek be.

„A bajnokság általános színvonalával kapcsolatban már vegyesebb a kép, de annak például kifejezetten örültem, hogy a Magyar Kupa bronzmérkőzésén a Kecskemét sok fiatal magyar játékossal tudott érmet nyerni. A bajnoki rájátszásban voltak technikailag és taktikailag is jó minőségű meccsek, meg olyanok is, melyeken sok volt a hiba, de a cél természetesen nem lehet más, mint hogy ebben évről évre fejlődjünk” – mondta Nagy Péter.

A fináléra előretekintve arról beszélt, hogy bár általában szoktak megérzései lenni, most nem nagyon vannak, arra viszont nagyon kíváncsi, hogy a fehérváriak fiatalos, összetartó, lendületes csapata mire lesz képes a rutinosabb kaposváriak ellen.

A válogatott edzőtáboráról elmondta, április végén, 14-15 játékossal kezdődik majd a felkészülés az Európa-ligára, a keret pedig nagyjából már összeállt a fejében, csak egy poszton van kérdőjel, de a következő napokban ez is kiegyenesedik majd.

 

Legfrissebb hírek

Férfi röpi: Toronyai Miklós lett a Pénzügyőr SE vezetőedzője

Röplabda
2026.06.10. 19:45

Férfi röplabda Extraliga: nem indul a MAFC és a Kazincbarcika

Röplabda
2026.05.27. 15:12

A nők nyertek, a férfiak döntő szettben kaptak ki a MEVZA-torna rajtján

Röplabda
2026.05.20. 18:50

A magyar férfi röplabda-válogatott 15 fős kerettel készül a nyári tornákra

Röplabda
2026.05.18. 17:44

Megvédte a címét a Perugia a férfi röplabda BL-ben

Röplabda
2026.05.17. 22:41

Férfi röplabda Extraliga: a Dág és a Szolnok alsóházi győzelmével zárult az idény

Röplabda
2026.05.17. 21:47

A súlyemelő-szövetség önálló szakága lesz a kettlebell

Egyéb egyéni
2026.05.17. 10:46

Férfi röplabda: a kupa után a bajnoki trófeát is visszahódította a Kaposvár

Röplabda
2026.05.12. 21:08
Ezek is érdekelhetik