Női röpi Extraliga: a Nyíregyháza jutott utolsóként elődöntőbe

2023.04.04. 20:24
null
A Fatum a Magyar Kupa bronzmérkőzése után a bajnokságban is elütötte az éremszerzés lehetőségétől a Kaposvárt (Fotó: Gazdag Mihály/Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Hírlap)
A Nyíregyháza jutott utolsóként elődöntőbe a női röplabda Extraligában, miután a Kaposvár elleni negyeddöntős párharc utolsó, ötödik mérkőzésén hazai környezetben 3:1-re győzött.

 

Nyolcadszor csapott össze az idényben a Nyíregyháza és a Kaposvár, jól ismeri egymást a két csapat. A Magyar Kupa döntője óta – amelyet kétszettes hátrányból felállva a szabolcsiak nyertek meg – négyszer találkoztak a felek, és rendre a hazai együttes diadalmaskodott.

Az első játszma végén a pontosabban játszó somogyiak örülhettek, azonban lendületük csak a második játékrész elejéig tartott – a nyírségiek török centere, Merve Cepni kiváló blokkjainak betudhatóan. Nemcsak a befejezés volt magabiztos, hanem a következő felvonás eleje is, hiszen Marija Cicic egészen 8:0-ig szerválhatott. Bár háromra felzárkózott a szett vége felé a Kaposvár, a hazai légiósok ismét nagyszerűen támadtak, így újra egy játszmára került a továbbjutástól a Nyíregyháza.

A negyedik felvonás hullámzó játékot hozott, aztán az első mérkőzéslabdáját értékesítette a házigazda, amely a címvédő Vasassal találkozik az elődöntőben.

RÖPLABDA
NŐI EXTRALIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
FATUM-NYÍREGYHÁZA–KAPOSVÁRI NRC 3–1 (–20, 17, 19, 20)

NYÍREGYHÁZA: CICIC 7, LEBAN 16, Lászlop 10, JURDZA 17, Belova 8, CEPNI 13. Csere: Tóth F. (liberó). Edző: Tomás Varga
KAPOSVÁR: Maggioni 3, Szedmák 10, Bodovics 3, UBAVICS 21, GODÓ 15, Gyimes 7. Csere: Radnai Lili (liberó), Hegyi B., Radnai Luca, Renko-Ilic. Edző: Vincent Lacombe
Nyíregyháza, 550 néző. V: Halász T., Bátkai-Katona. Az eredmény alakulása. 1. játszma: 3:5, 7:10, 11:10, 11:16, 14:16, 16:20, 17:22. 2. játszma: 2:4, 6:5, 10:7, 14:8, 17:10, 20:13, 22:16. 3. játszma: 8:0, 9:3, 15:10, 18:14, 20:17, 22:17, 23:19. 4. játszma: 6:2, 9:5, 9:9, 14:9, 18:10, 18:16, 22:17, 22:20
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–2 a Nyíregyháza javára
MESTERMÉRLEG
Tomás Varga: – Az első szettben nagyon meg voltunk szeppenve, mert nyomás alatt játszottunk a győzelmi kényszer miatt. A második játszmától teljesen más csapatot láttunk, amely harcolt, akart, küzdött, és mindent megtett, hogy győztesen hagyja el a pályát. A negyeddöntős sorozatban keményen, sokszor szabadnap nélkül kellett dolgozni, még akkor is, amikor fájt, és nem bírtuk. Ennek az eredménye a négy közé jutás.
Vincent Lacombe: – Jól kezdtük a mérkőzést, később a Nyíregyháza szintet lépett, a röplabda igen fontos szegmenseiben, nyitásban és fogadásban is felülmúlt bennünket. Próbáltunk változtatni, de az ötödik mérkőzésen nehéz lett volna nyerni. Ha az évad elején nem veszítünk annyi pontot, nem kerültünk volna ilyen helyzetbe. Jól küzdöttünk, ez mindenképpen pozitívum.

A párharcot 3:2-re a Nyíregyháza nyerte.

Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: elköszönt nyolc játékosától az ezüstérmes Kaposvár

Röplabda
2026.04.27. 12:09

Női röplabda Extraliga: magabiztos fehérvári siker a Vasas SC ellen

Röplabda
2026.04.25. 17:57

Nyíregyházán is kikapott a sereghajtó Szent Benedek a női röpi Extraligában

Röplabda
2026.04.24. 19:38

Háromszettes TFSE-siker a női röpi Extraligában

Röplabda
2026.04.18. 17:00

Női röplabda Extraliga: Nagy Péterrel szerződést hosszabbított a Békéscsaba

Röplabda
2026.04.17. 09:50

Női röpi Extraliga: öt szettben győzött a Vasas SC Balatonfüreden

Röplabda
2026.04.16. 20:50

Négyjátszmás TFSE-siker a női röpi Extraligában

Röplabda
2026.04.12. 21:05

Női röplabda Extraliga: bronzérmes a Békéscsaba

Röplabda
2026.04.11. 20:32
Ezek is érdekelhetik