Gyász: közlekedési balesetben elhunyt egy NB I-es röplabdázónő

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
2022.12.07. 18:09
null
Tóth Kinga december 22-én lett volna 25 éves (Fotó: Eötvös DSE/facebook)
Szerda délelőtt közúti balesetben elhunyt Tóth Kinga, az NB I-es DSZC-Eötvös DSE terem- és strandröplabda-játékosa, valamint utánpótlásedzője. A nyitásfogadó szélső ütő poszton szereplő röplabdázó december 22-én töltötte volna be 25. életévét.

 

Tóth Kinga 18 évesen lett az Eötvös DSE játékosa, egy évvel később, 2017 nyarán igazolta le a Nyíregyháza. Onnan 2019 januárjában került vissza Debrecenbe, s tagja volt az első osztályba való feljutást kiharcoló csapatnak is, azóta is oszlopos tagja volt az NB I-ben szereplő gárdának. A mostani bajnokságban is pályára lépett mind a hat fordulóban és a klub két Magyar Kupa-mérkőzésén is.

2020 óta rendszeres résztvevője a strandröplabdaversenyeknek, több érmet is szerzett B-kategóriás tornákon, és állandó párjával, Béni Kittivel indult az idei ob-fordulókon is. Közben edzői licencet is szerzett, s az Eötvös DSE utánpótlásában tevékenykedett. A nyáron tanári diplomát szerzett.

Kedden még edzőmérkőzésen vett részt csapatával, szerdán délelőtt autójával Debrecentől délre, Ebes és Hajdúszovát között haladt autójával, amikor megcsúszott, elvesztette uralmát a jármű fölött, és fának csapódott. Az ütközés következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A röplabdázó december 22-én ünnepelte volna 25. születésnapját.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Rába ETO válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 22:14

Gyász: elhunyt a tromsői sakkolimpia magyar sikercsapatának szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.06.26. 18:51

Gyertyagyújtással emlékeznek Németh Zsanettre

Birkózás
2026.06.24. 15:18

Édesanyja halála miatt kihagyja a norvégok elleni csoportrangadót Didier Deschamps

Foci vb 2026
2026.06.23. 22:15

Gyász: tragikus hirtelenséggel elhunyt a birkózó Németh Zsanett

Birkózás
2026.06.23. 16:31

Vb 2026: halálos áldozat a jordániai tolongásban

Foci vb 2026
2026.06.23. 14:48

Gyász: elhunyt az 1958-as osztrák vb-csapat utolsó tagja

Minden más foci
2026.06.21. 13:25

Gyász: elhunyt Szikszay András, a legendás Csonti

Tenisz
2026.06.19. 20:01
Ezek is érdekelhetik