Röplabda: Janisz Athanaszopulosz a szenvedélyének él

SNEFF SZILÁRDSNEFF SZILÁRD
2022.10.19. 08:24
null
Janisz Athanaszopulosz izgalmas idényre számít (Fotó: Török Attila)
Triplázás a Vasassal, ezüstérem az Arany Európa-ligában és világbajnoki részvétel a cseh válogatottal – sűrű éve van Janisz Athanaszopulosznak, a Vasas vezetőedzőjének, aki bízik benne, hogy az új igazolásokkal a Bajnokok Ligája főtábláját is elérheti a csapata.

– Az elmúlt évek legjobb és legizgalmasabb bajnoki döntőjét vívta a Békéscsaba és a Vasas a legutóbbi kiírásban. Hogy emlékszik vissza arra a két hétre?
– Mint egy csodálatos álomra – felelte lapunknak Janisz Athanaszopulosz, a Vasas Óbuda vezetőedzője. – Hihetetlen, érzelemdús mérkőzéseket játszottunk, ráadásul az összes találkozó a végletekig kiélezett volt. Sok döntőt vívtam már edzői pályafutásom során, de ez marad az egyik legemlékezetesebb.

– Nem sokáig ünnepelhetett, hiszen az ugyancsak ön által irányított cseh női válogatottra előbb Európa-bajnoki selejtező, majd a világbajnokság várt.
– Csupán két szabadnapom volt… Nem unatkoztam, hiszen ezüstöt nyertünk az Arany Európa-ligában, részt vettünk a Challenge-kupán, kijutottunk a jövő évi Eb-re, majd jött a hab a tortán, vagyis a vébé. Nagyon hosszú, megerőltető időszak volt, de megérte, mert nagyszerű élményt adott nekem és a csapatnak is, ezáltal pedig a jövőben még jobbak lehetünk.

Bajnokok Ligája-rajt Belgiumban
Idegenben kezdi meg a Vasas Óbuda a Bajnokok Ligája-selejtező első körös párharcát, a piros-kékek szerdán 20.30-tól a belga bajnok VDK Gent otthonában lépnek pályára. Nem vár könnyű feladat a magyar bajnokra, a belga csapatot erősíti többek közt az elmúlt hetekben a vb-n szereplő center, Marlies Janssens. A visszavágót jövő szerdán rendezik Budapesten.

– A nyáron alaposan átalakult a Vasas kerete. Összességében erősödött a csapat?
– Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy nagyon hálás vagyok a távozó játékosok eddigi munkájáért, hiszen a kiváló előző idényünket nekik is köszönhetjük. Igyekeztünk körültekintően igazolni, az érkező játékosok erősítést jelentenek. Jámbor Cecília is felkerült a felnőttek közé, fontos lépés ez nemcsak neki, hanem a Vasas utánpótlásrendszerének is, hiszen a jövőben sok fiatalnak szeretnénk lehetőséget adni az első csapatban.

– Kimondott céljuk a címvédés mindhárom sorozatban?
– Természetesen szeretnénk ismét döntőket nyerni, de a fő célunk inkább az, hogy minden találkozón fejlődjünk. Sok nehézség vár majd ránk az új idényben, erősnek kell maradnunk, hiszen ettől leszünk jobbak!

– Szerdán máris kezdenek a Bajnokok Ligája selejtezőjében…
– És szeretnénk a főtáblára jutni! Ellenfelünk, a belga bajnok Gent gyorsan röplabdázik, ezért nehéz meccsek elé nézünk. Minden magyar szurkolót várunk a hazai mérkőzésre, szurkoljanak nekünk, hiszen ez pluszerőt jelent a csapatnak!

– Idehaza újra a Békéscsabával futnak versenyt a bajnoki címért?

– Minden együttes megerősödött a nyáron, és a kereteket végignézve az látszik, hogy nem számíthatunk könnyű találkozókra a bajnokságban és a kupában sem. Izgalmas csatákat várok minden fordulóban.

– Több mint tíz éve kezdte az edzői pályafutását. Mennyit változott ennyi idő alatt?
– Jó értelemben véve mindig ideges és izgatott vagyok. Azt hiszem, ez az érzés sohasem múlik el, mert perfekcionista vagyok, és mindig azt akarom, hogy a játékosok tegyenek meg mindent a győzelemért. Ahogy telnek az évek, egyre jobban tudom kezelni a nehéz pillanatokat és az izgalmakat is.

– Mit jelent önnek a röplabda?
– Szenvedélyt. Korábban tíz évig bankárként dolgoztam, de felhagytam vele, hogy megvalósíthassam az álmomat, és ezzel a csodálatos sportággal foglalkozzam. Szerencsés és hálás vagyok, hogy a szenvedélyemnek élhetek.

Legfrissebb hírek

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.01. 21:45

Német öröm, magyar bánat – a keddi röplabda Eb-mérkőzés legjobb képei

Röplabda
2026.08.26. 07:25

Női röplabda Eb: a lengyelek nagy lépést tettek a csoport második helye felé a mieink hatosában

Röplabda
2026.08.25. 20:28

Alessandro Chiappini: Meg kell próbálnunk mindent, hogy nyomás alá helyezzük a törököket

Röplabda
2026.08.23. 21:15

Női röplabda Eb: újabb német botlás a magyar csoportban

Röplabda
2026.08.23. 17:43