Női röpi KeL: ötszettes vereséggel zárta a Vasas az alapszakaszt

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2022.02.09. 20:56
null
Egy pontot hozott el a Vasas (Fotó: Facebook, Vasas Röplabda/archív)
A már biztosan második, ezzel négyes döntős Vasas Óbuda 3:2-re kikapott a Maribor otthonában a női röplabda Közép-európai Liga alapszakaszának utolsó fordulójában.
A szerdai mérkőzés első játszmájában az első labdameneteket leszámítva végig a magyar együttes akarata érvényesült, elsősorban annak köszönhetően, hogy jobban védekezett és támadásait is változatosabban építette fel, mint szlovén riválisa. A második felvonás is sokáig a vendégek szája íze szerint alakult, de a hajrában a Maribor egyre jobb játékot mutatva előbb egyenlített, majd két Vasas-szettlabdát hárítva – mindkettőt a magyarok rontásának köszönhetően – egyenlített.

A harmadik szett az előzőhöz hasonló forgatókönyv szerint alakult, de eltérő végjátékkal: az első harmadban a magyar válogatott Vezsenyi Adrienn és a szlovák Maria Zernovic vezette Vasasnál volt az előny, de a hazaiak fordítani tudtak. A szlovén együttes azonban 23:22 után kettőt rontott, ezzel pedig megpecsételte saját sorsát.

A negyedik felvonás hozta a legkiegyensúlyozottabb küzdelmet, szép megoldások és buta hibák váltották egymást, a Vasas főleg centerei jó támadási hatékonyságának köszönhette, hogy a hajráig versenyben maradt. Az utolsó periódusban a hazaiak rontottak kevesebbet, ezzel pedig rövidített felvonásra mentették az összecsapást.

Az ötödik szett első felében a Vasas teljesített jobban, de a Maribor a mindössze 19 éves Lorena Lorber Fijok nagyszerű játékának köszönhetően – a fiatal ütőjátékos 27 pontot szerzett – fordított, és végül két pontot otthon tartott.

A négyes döntőt – jelen állás szerint – február 23–24-én Bécsben rendezik, ahol a Vasason kívül a házigazda SVS Sokol Post és az alapszakasz-győztes szlovén Calcit Kamnik biztosan érdekelt lesz, a negyedik helyért a Maribor mellett a horvát Mladost Zagreb küzd.

RÖPLABDA
Női Közép-európai Liga, alapszakasz
Nova KBM Branik Maribor (szlovén)–Vasas Óbuda 3:2
(–20, 25, –23, 22, 11)

Maribor, 120 néző. V: Vedris, Jurkovic.
BRANIK: Lorber Fijok 28, Bracko 6, Pogacar 4, Ramic 13, Potokar 18, Velikonja Grbac 16. Csere: Cikac (liberó), Augustinovic. Vezetőedző: Bruno Najdic.
VASAS: Zernovic 24, Papp 11, Vezsenyi 25, Takács D. 11, Kump 10, Fábián 1. Csere: Juhár (liberó), Bannister, Abdulazimova. Vezetőedző: Jannisz Atanaszopulosz.
EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Jannisz Atanaszopulosz:
– Nem könnyű olyan felállásban játszani, amelyben nem szoktunk túl sokszor, éppen ezért nem lehetek elégedetlen csapatom teljesítményével. A második szett elvesztéséért kár, de a harmadikban sikerült vesztes állásból fordítanunk. A mérkőzést nem sikerült megnyernünk, de a lányok végig harcoltak, és így is értékes tapasztalatokat szereztünk. A későbbiekben minden játékosra szükségünk lesz, ezért is fontos, hogy mindenki jó formában legyen és annyit játsszon, amennyit csak lehet.

 

Legfrissebb hírek

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.01. 21:45

Német öröm, magyar bánat – a keddi röplabda Eb-mérkőzés legjobb képei

Röplabda
2026.08.26. 07:25

Női röplabda Eb: a lengyelek nagy lépést tettek a csoport második helye felé a mieink hatosában

Röplabda
2026.08.25. 20:28

Alessandro Chiappini: Meg kell próbálnunk mindent, hogy nyomás alá helyezzük a törököket

Röplabda
2026.08.23. 21:15

Női röplabda Eb: újabb német botlás a magyar csoportban

Röplabda
2026.08.23. 17:43

Igazi bulihangulatban kezdődött a női röplabda Európa-bajnokság

Röplabda
2026.08.21. 21:09