Röpi: 82 évesen is folytatja a sportág legeredményesebb edzője

2020.05.19. 21:10
null
Nyikolaj Karpol nem áll le (Fotó: AFP)
Nyikolaj Karpol, az egyetemes röplabda legeredményesebb trénere 82 évesen is folytatja edzői pályafutását.


Az orosz szakember továbbra is az Uralocska női együttesét irányítja, vagyis változatlanul annál a jekatyerinburgi klubnál dolgozik, ahol 1969-ben elkezdett edzősködni. Karpol a 2020–2021-es idényre írt alá, azaz 52. bajnoki szezonjának vág neki, amivel Guinness-rekorder lett.

„Ha az egészségem engedi, folytatom a munkát – idézte az orosz hírügynökség Karpolt, aki május elsején ünnepelte 82. születésnapját. – Most várjuk, mikortól edzhetünk ismét, a csapat július elsejéig kapott pihenőt."

Az Üvöltő medve becenevű Karpol az Uralocskával 14-szer lett orosz bajnok, korábban pedig 11 alkalommal nyert szovjet női röplabdabajnoki címet. A Szovjetunió, illetve jogutód női válogatottjával kétszer – 1980-ban és 1988-ban – győzött olimpián, és további három ízben végzett ezüstérmesként a nyári ötkarikás játékokon. Van világbajnoki elsősége is 1990-ből, Eb-ken pedig – 1977 és 2001 között – nyolc aranyat gyűjtött csapataival. A röplabda Hírességek Csarnokába 2009-ben iktatták be.

Legfrissebb hírek

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
2026.08.16. 18:49

A Nemzetközi Íjászszövetség feloldotta az orosz sportolók elleni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.08.15. 16:26