Röplabda: felbontották a szerződéseket a Pénzügyőrnél, de mindenkit visszavárnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.04.19. 16:39
null
A Pénzügyőrnél mindenkit visszavárnak (Fotó: Földi Imre)
A férfi röplabda Extraligában a koronavírus-járvány miatti leállítás előtt listavezető Pénzügyőrnél felbontották a szerződéseket, de megvan a szándék arra, hogy mindenkit visszavárnak a csapathoz.

„Hirtelen és váratlan, ám annál hosszasabb beszélgetésekre került sor, miután a klub egyeztetett a Magyar Röplabda-szövetséggel – mondta Magyar Bálint, a Pénzügyőr válogatott feladója az M4 Sportnak. – A javaslatok értelmében felbontották a megállapodásokat, elsősorban már a jövő szezonra koncentrálva, az anyagi helyzet rendezésének reményében. Remélhetőleg valamennyi klub talpra tud majd állni, illetve mi, játékosok is a lehető legjobban jövünk majd ki a helyzetből – az elsődleges és legfontosabb az, hogy maradandó károsodást ne szenvedjen senki a röplabdán belül.”

A játékos hozzátette, a szándék valamennyi érintett részéről megvan a folytatásra, ám azzal kapcsolatban már nagyobb a bizonytalanság, hogy ezekből a tervekből mit sikerül megvalósítani.

„Csak bízni tudok benne, hogy ott tudjuk majd folytatni, ahol ebben az idényben abbahagytuk!” – jegyezte meg a kupagyőztes csapat kapitánya, aki elmondta azt is, brazil légiósaik hazatértek, és a kötelező karantén után családjuk társaságában várják a helyzet jobbra fordulását.

A jövőt illetően bizakodó, ha nem lesz nagy változás a klubnál, nem látja akadályát, hogy a következő idénytől hasonló lendülettel menjenek tovább.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda: magabiztosan nyertek az éllovasok

Röplabda
2026.11.01. 20:43

Férfi röplabda: már nem nyeretlen a Pénzügyőr sem

Röplabda
2026.10.31. 19:35

Kettős győzelemmel jutott tovább a Fino Kaposvár a férfi röplabda BL-ben

Röplabda
2026.10.28. 22:20

Férfi röplabda: a Fino megnyerte a PSE otthonában a forduló rangadóját

Röplabda
2026.10.24. 19:41

Férfi röplabda: a miskolciak ellen bizonyított a TFSE

Röplabda
2026.10.22. 21:55

Röplabda: győzött, de csak minimális előnyből várja a BL-selejtező visszavágóját a Fino

Röplabda
2026.10.21. 20:40

Férfi röplabda: drámai meccsen győzte le DEAC a Pénzügyőrt

Röplabda
2026.10.18. 21:25

Férfi röplabda: miskolci sikerrel kezdett a bajnok

Röplabda
2026.10.17. 20:56