Női röplabda BL: a Vasasnál bíznak a főtábla elérésében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.30. 17:54
null
Nagy siker kapujában a Vasas (Fotó: Török Attila)
A Vasas Óbuda szlovák válogatott játékosa, Mária Kostelanská nehéz találkozóra számít, ugyanakkor bízik a továbbjutásban az albán Partizani Tirana elleni női röplabda Bajnokok Ligája-selejtező csütörtöki visszavágója előtt.

A magyar bajnokcsapat különösebb zökkenők nélkül már kedd délután megérkezett Tiranába, ahol 3-0-s előnyről várhatja az összecsapást.

„A hazai mérkőzésen az első perctől kezdve remek hangulatot teremtettek a szurkolók, betartottuk a taktikát, ezért nyertünk három szettben” – mondta az MTI-nek a mérkőzés helyszínén Kostelanská, aki az augusztus-szeptemberi Európa-bajnokságon nyolcaddöntőbe jutott a szlovák nemzeti együttessel.

A csütörtöki visszavágóval kapcsolatban kijelentette, mindannyian tudják, hogy teljesen más mérkőzésre van kilátás, mint múlt szerdán a Ludovika Arénában.

„ürelmesen, az első perctől fogva nagyon koncentráltan kell játszanunk, biztos, hogy meg kell harcolnunk a közös célért, a BL-főtábláért” – fogalmazott Kostelanská, aki az első mérkőzésen 10 pontot szerzett.

Hozzátette, a keret mélysége lehetőséget ad arra Jakub Gluszak vezetőedzőnek, hogy ha valakinek nem megy aznap a játék, akkor tudjon változtatni a felálláson.

„A csapategységünk remek, és ugyan a finomhangolásra még kell egy kis idő, egyre jobban játszunk. Szeretnénk főtáblára jutni” – jelentette ki a Vasas szlovák válogatott ütőjátékosa.

A fővárosi együttes kedden már Tiranában edzett, szerdán este és csütörtökön reggel pedig már a mérkőzés helyszínén gyakorolnak majd Jakub Gluszak tanítványai. A szakember – aki a lengyel Chemik Police csapatát többször is irányította a BL csoportkörben – kiemelte, a legrangosabb európai sorozatban szerepelni szép kihívás és nagy megtiszteltetést.

„A lányoknak lehetősége lenne Európa elitjével találkozni, ami ugyan nagy, de egyben kellemes teher. Felkészültünk a Tiranából, ha okosan játszunk és élünk az adódó esélyeinkkel, elérhető a csoportkör” – mondta az MTI-nek a szakvezető.

Magyar csapat korábban még soha nem jutott selejtezőből főtáblára a röplabda BL-ben, a Nyíregyháza a 2002–03-as és a 2003–04-es idényben alanyi jogon volt tagja az akkor még csak 16 együttest számláló mezőnynek.

Amennyiben a Vasas továbbjut, úgy az olasz bajnok, tavasszal BL-ezüstérmes Coneglianóval, a sorozat 2018-as második helyezettjével, a román Alba Blaj csapatával, illetve a francia Nantes-tal találkozik a húszcsapatos főtáblán, melynek küzdelmei november közepén rajtolnak.

Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: a címvédő Vasas Óbuda négy játszmában győzte le a Nyíregyházát

Röplabda
2 órája

Röplabda: Megérdemelte a BL-főtáblát az Olympiakosz, de nagyon példaértékűen küzdöttünk – Glemboczki Zóra

Röplabda
2025.11.14. 18:24

Nyert, de nem jutott főtáblára a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
2025.11.13. 20:56

A győzelembe menekülne a Vasas röplabdacsapata

Röplabda
2025.11.13. 08:19

BL: jól játszottak, de így is kikaptak a Vasas röplabdázói Pireuszban

Röplabda
2025.11.05. 20:08

Az Olympiakosz vár a Vasasra a női röplabda Bajnokok Ligája selejtezőjében

Röplabda
2025.10.30. 21:33

A jövő sztárjai: Fekete Fanni, Sarlós Márton

Utánpótlássport
2025.10.20. 09:04

Trónfosztás lesz, vagy egymás után ötödször nyer a Vasas a női röpi Extraligában?

Röplabda
2025.10.09. 12:06
Ezek is érdekelhetik