Strandröplabda: csak egy magyar győzelem Siófokon

MTI MTIMTI MTI
2018.08.24. 21:36
Tizenkét magyar érdekeltségű mérkőzésből mindössze egy hozott hazai sikert pénteken a siófoki strandröplabda World Tour-verseny főtábláján.

A játéknap során nyolc magyar páros lépett homokra, ám közülük csak a férfiaknál magyar bajnok Hajós Artúr és Stréli Bence ünnepelhetett: a fiatal duó a hatodik kiemelt japán Nisimura Koicsi, Hatabe Junki kettős ellen diadalmaskodott nagy csatában, három játszmában.

A másik három férfipáros (Benkő Balázs és Oláh Botond, Bán Viktor és Rozgonyi Bálint, Takács Gergely és Jánossy Bálint) egyaránt vereséggel kezdett. Szombaton mindannyian még egyszer pályára lépnek.

A női versenyben minden magyar egység lejátszotta mindkét csoportmeccsét, nyernie azonban egyiknek sem sikerült. Ehhez legközelebb a Hajósékhoz hasonlóan idén magyar bajnok Lutter Eszter és Szombathelyi Szandra állt, ám ők is előbb 2:0-s, majd 2:1-es vereséget szenvedtek egy cseh, illetve egy szlovák párostól.

A másik három főtáblás magyar egység (Háfra Dominika és Szabó Dorottya, Dénesi Brigitta és Győri Panna, Papp Lujza és Tátrai Nikolett) szettet sem tudott nyerni, így minden hazai duó búcsúzott a további küzdelmektől.

A versenyre 23 országból neveztek, az esemény összdíjazása 10 ezer euró.

Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: huszonegy év után újra lesz magyar induló

Röplabda
13 órája

Strandröplabdában és szépségversenyen is döntőben – interjú Szabó Annával

Képes Sport
2026.07.21. 18:25

Nagy csatában kikapott, nem jutott be a strandröplabda Nemzetek Kupája elődöntőjébe a magyar férfiválogatott

Röplabda
2026.07.18. 15:32

A magyar férfiválogatott kikapott a hollandoktól a strandröplabda Nemzetek Kupájában

Röplabda
2026.07.17. 16:40

Strandröplabda Nemzetek Kupája: a férfiválogatott az olaszoktól, a női az ukránoktól kapott ki

Röplabda
2026.07.17. 14:30

Strandröplabda Nemzetek Kupája: két döntetlennel kezdett a magyar női válogatott

Röplabda
2026.07.16. 19:27

Strandröplabda: „Megfogyva bár, de törve nem…”

Röplabda
2026.07.15. 13:35

Bomba meglepetést hozott a testvérpárbaj a strandröplabda ob első fordulójában

Röplabda
2026.06.28. 18:27