Férfi röplabda El: legyőzte az izraelieket a magyar válogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.10. 18:45
A magyar férfi röplabda-válogatott 3:1-re legyőzte az izraeli csapatot az Európa-liga második fordulójában, Ukrajnában.

Juan Manuel Barrial argentin szövetségi kapitány együttese – amely pénteken 3:0-ra kikapott a dánoktól – az Ivano-Frankivszkban megrendezett szombati összecsapás nyitó szettjét elveszítette ugyan, ezt követően azonban feljavult a játéka, és 105 perces mérkőzésen magabiztosan diadalmaskodott. A válogatott legeredményesebb játékosa Pádár Krisztián volt 22 ponttal.

„A meccs előtt azt kértem a fiúktól, hogy kevesebbet hibázzanak, mint tegnap. Az első szettben ez még nem jutott el a tudatukig, de aztán ők is megértették, hogy csak így nyerhetnek. Ezt követően már sokkal összeszedettebben, koncentráltabban és határozottabban játszottak, ami meg is hozta a gyümölcsét. Ezt az utat kell tovább folytatni” – idézte a Magyar Röplabdaszövetség honlapja Juan Manuel Barrialt.

A mieink vasárnap Ukrajnával találkoznak, majd jövő héten, Nyíregyházán ismét összecsapnak ezzel a három együttessel.

Az Európa-ligában a két csoportból a három legjobb mérleggel záró együttes jut a dániai négyes döntőbe, amelynek a házigazdák automatikus résztvevői.

RÖPLABDA, EURÓPA-LIGA
1. TORNA, 2. FORDULÓ

Magyarország–Izrael 3:1 (-22, 15, 16, 22)

 

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: Bibók Balázs távozik a Vegyésztől – hivatalos

Röplabda
2026.01.28. 17:18

Távol került a női röplabda Extraliga negyeddöntőjétől az SZBRA

Röplabda
2026.01.25. 21:17

Férfi röplabda Extraliga: elcserélte magát a Kaposvár, a MÁV Előre maradt veretlen

Röplabda
2026.01.23. 14:22

Európa-liga-ezüst után sorozatban hatodszor is az Eb-n a magyar női röplabda-válogatott

Röplabda
2026.01.13. 09:48

Férfi röplabda Extraliga: súlyosan megsérült a Kaposvár centere

Röplabda
2026.01.12. 20:25

Férfi röplabda MK: elődöntős a Kazincbarcika

Röplabda
2025.12.22. 21:18

Férfi röplabda: a Kazincbarcika is bejutott az MK négyes döntőjébe

Röplabda
2025.12.22. 18:57

Férfi röpi Extraliga: kilencedik győzelmével a második helyre jött fel a Pénzügyőr

Röplabda
2025.12.20. 21:41
Ezek is érdekelhetik