Strandröplabda ob: három bajnoki forduló lesz a döntő előtt

MTI MTIMTI MTI
2017.04.04. 14:26
Tatán, Orfűn és Dunaújvárosban rendeznek idén nyáron strandröplabda országos bajnoki fordulót az augusztus 12–13-i, budapesti döntő előtt.

A Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) honlapjának keddi híre szerint a tavalyi kiírással ellentétben fontos változás, hogy ezentúl nem a páros ranglista alapján indulhatnak majd a 16 csapatos döntőben a játékosok, hanem a versenyzők egyénileg gyűjtik a pontokat, azaz idény közben is cserélhetnek párt. Az MRSZ az esetleges sérülésekkel indokolta a változtatást, mondván, így a párosok vétlen tagjai nem kerülnek hátrányos helyzetbe.

A versenybe nemcsak az ob-fordulók, hanem az A-kategóriás versenyek eredményei is beleszámítanak majd, azaz ott is lehet ranglistapontokat gyűjteni. Az országos bajnoki fordulók mindegyikén lesz pénzdíjazás, és az MRSZ a színvonal-emelkedés érdekében a bajnoki döntő kivételével mindenhol engedélyezni fogja külföldi párosok indulását is.

Az idei ob-sorozat június 23-án kezdődik Tatán, a döntőt a budapesti Lupa-szigeten rendezik augusztus 12-13-án.

A 2017-es strandröplabda országos bajnokság programja
1. forduló: június 23–25., Tata
2. forduló: június 30. – július 2., Orfű
3. forduló: július 28–30., Dunaújváros

Döntő
Augusztus 12–13., Budapest, Lupa-sziget

 

Legfrissebb hírek

Bomba meglepetést hozott a testvérpárbaj a strandröplabda ob első fordulójában

Röplabda
2026.06.28. 18:27

Az első meccs után visszalépett a címvédő a strandröplabda ob-n

Röplabda
2026.06.27. 19:53

Átadták a Sandbox Beachet Törökbálinton

Röplabda
2026.05.29. 14:17

Jövőre Lengyelországban lesz a strandröplabda Eb

Röplabda
2025.11.21. 16:31

Ezüstérmes a strandröplabdázók női európai klubkupájában az ÉDRA

Röplabda
2025.11.09. 16:25

Döntőbe jutott az ÉDRA a strandröplabda klub Európa-kupában

Röplabda
2025.11.08. 19:03

Halmozza a rekordokat a strandröplabdázó Kun Stefánia

Röplabda
2025.10.29. 12:10

Strandröpi: sportágtörténeti negyedik hely a lányoktól az U21-es vb-n

Utánpótlássport
2025.10.20. 13:15
Ezek is érdekelhetik