Röplabda: bemutató edzést tartott a juniorválogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.04.14. 16:06
Április 22-én, kezdődik Győrben a magyar-szlovák közös rendezésű férfi junior Európa-bajnokság. Ennek apropóján tartott bemutatóedzést az egyik helyi iskolában a magyar válogatott.

A keret ezen a héten még Dunaújvárosban készül, de az esemény sajtótájékoztatója kapcsán egy napra Győrbe utazott, s ezzel egybekötve tartottak bemutató edzést Tomanóczy Tibor fiai a Krúdy Gyula általános iskolában, amelybe aztán bevonták a tréninget megtekintő gyerekeket is.

A nagy sikerű bemutatót követően egy kis városnézésre is sort kerített a csapat, meglátogatták például az EYOF főtéren kiállított kabalafiguráját is, már csak azért is, mert a csapat házigazdaként biztos résztvevője a 100 nap múlva ugyanitt rajtoló Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak. Az Európa-bajnokság sajtótájékoztatóján, a csapaton és a szövetségi kapitányon kívül dr. Somogyi Tivadar, Győr alpolgármestere, valamint Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabdaszövetség főtitkára vett még részt.

Válogatottunk Belgiummal, Bulgáriával, Lengyelországgal, Olaszországgal és Oroszországgal került egy csoportba. A körmérkőzések után a csoportok első két helyezettje jut az elődöntőbe, a harmadik és a negyedik helyezettek az 5–8. helyért játszanak. A mieinknek kívül az Eb első hét helyezettje szerepelhet majd az EYOF-on, Az első hat pedig kvalifikálja magát az ifjúsági világbajnokságra.

Legfrissebb hírek

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
9 órája

A címvédő Lengyelország az elődöntőbe jutott a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.22. 19:49

Férfi röplabda Eb: a csoportkör után már csak a világbajnok Olaszország veretlen

Röplabda
2026.09.17. 23:58

Férfi röplabda Közép-európai Liga: két magyar csapat indul a regionális sorozat következő idényében

Röplabda
2026.08.10. 12:36

Férfi röpi Extraliga: teljes a címvédő Kaposvár kerete

Röplabda
2026.07.28. 09:20

Röplabda: Szabó Vilmos az olasz élvonalba igazolt

Röplabda
2026.06.21. 15:55

Férfi röpi: Toronyai Miklós lett a Pénzügyőr SE vezetőedzője

Röplabda
2026.06.10. 19:45

Férfi röplabda Extraliga: nem indul a MAFC és a Kazincbarcika

Röplabda
2026.05.27. 15:12