Röpi: Nyíregyházán rendezik az U21-es férfi vb-selejtezőt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.21. 12:14
Nyíregyházán rendezik meg 2015. január 9. és 11. között az U21-es férfi röplabda világbajnoki selejtező magyar csoportküzdelmeit.

Poór Csaba, a Magyar Röplabdaszövetség (MRSZ) elnöke a pénteki sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az esemény – amelynek a szervezet a Fatum-Nyírsulival közösen lesz majd a házigazdája – része annak az MRSZ által kidolgozott stratégiának, amelynek végső célja a 2019-es női Európa-bajnokságra történő kandidálás.

Az „Arccal a közönség felé” című program magában foglalja a szövetség szerkezeti, szervezeti és strukturális átalakítását, a bizottsági rendszerek, az összes döntési mechanizmus megújítását, célja pedig a sportág népszerűsítése, illetve a közönség szórakoztatása – fogalmazott az elnök. Poór Csaba hozzátette, a stratégiát úgy alakítják a következő években, hogy a központi sportfinanszírozás által adott összegeket hasznosítva a röplabda visszakerüljön „a szórakoztató ipar vérkeringésébe”.

Poór Csaba megemlítette, a 2015-ös nyíregyházi junior világbajnoki selejtezőt követően 2016-ban és 2017-ben ifjúsági, illetve junior Európa-bajnoki döntőnek ad otthont Győr, az eseményt a magyar szövetség Szlovákiával közösen rendezi meg.

A jövő évi junior világbajnoki selejtezőre kitérve a szövetség elnöke elmondta, a magyarok a franciákkal, a lettekkel és a görögökkel vannak egy csoportban, a nyíregyházi kvartettből az első helyezett jut tovább a 2015. május 14. és 17. között rendezendő második selejtezőkörre.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere közölte, a selejtező mérkőzéseinek a Bujtosi Szabadidő Csarnok ad otthont, ahol már befejeződött a külső felújítás, tél végén pedig elkezdődik a sportcsarnok belső tereinek rekonstrukciója.

Az elmúlt években nagyon sok sportcélú fejlesztés történt Nyíregyházán, a röplabda tekintetében pedig a sportág egyik bázisintézményének számító Bem József Általános Iskolában újították fel a sportcsarnokot – tette hozzá a polgármester.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: Gyenes Márió lett a MAFC új vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
2025.07.01. 18:02

Grúzia ellen is magabiztosan nyert férfi röplabda-válogatottunk

Röplabda
2025.06.22. 18:49

Férfi röplabda Európa-liga: izlandi győzelem Kecskeméten

Röplabda
2025.06.21. 20:00

Önbizalom-növelő győzelemmel kezdett férfi válogatottunk az ezüst Európa-ligában

Röplabda
2025.06.14. 17:39

30 éve a Medikémia a Pick Szegedet is „lenyomta”

Képes Sport
2025.06.09. 10:25

Férfi röpi: Pádár Krisztián Monzába szerződött

Röplabda
2025.05.30. 14:17

Férfi röplabda Extraliga: négyen biztosan távoznak az ezüstérmes Kaposvártól

Röplabda
2025.05.28. 17:26

Férfi röplabda Extraliga: távozik az ezüstérmes Kaposvár vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
2025.05.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik