Röplabda: a csoportelsőség a cél az Eb-selejtezőn

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2014.05.08. 09:18
null
A selejtezőcsoport megnyerésére készül válogatottunk (Fotó: hunvolley.hu)
Péntektől vasárnapig Kecskeméten szerepel a magyar férfi röplabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtező első körében. A mieink ellenfelei Svájc, Bosznia-Hercegovina és Norvégia lesznek. A három előselejtezős csoport győztese mellett a két legjobb második is továbbjut majd a második fordulóba.

 

A mieink a múlt hétvégén, Székesfehérváron, az Alba Regia-kupán melegítettek a kvalifikációra, ahol azonban mindhárom mérkőzésüket elveszítve végül csak a negyedik helyen zártak. Azonban csapat egyik legrutinosabb és legnevesebb játékosának számító Veres Péter szerint az ottani eredmények nem számítanak.

„Az volt a fontos, hogy a teljesítményünk mérkőzésről mérkőzésre javuljon – mondta el a még a 2001-es Európa-bajnokságon részt vevő, a válogatottba hat év után visszatérő ütő-nyitásfogadó –, ez pedig megvalósult. Az első meccsen még gyengék voltunk, de aztán Izraelt már majdnem legyőztük, a harmadik meccsen pedig a tornagyőztes románokkal is partiban voltunk. Ha sikerül kijavítani a hibáinkat és nem ajándékozunk a végjátékban két-három pontokat az ellenfeleknek, akkor nem lehet gond a továbbjutással."

A KERET
Árva Milán
Baróti Árpád
Dávid Csanád
Farkas Péter
Juhász Péter
Magyar Bálint
Molnár Dávid
Molnár István
Nagy József
Németh Szabolcs
Pádár Krisztián
Szabó Alpár
Tóth Gábor
Veres Péter

Ráadásul a felkészülési tornán részt vevő válogatottak mind hasonló erőt képviseltek, mint a mieink, a selejtezőbeli ellenfelek viszont jócskán a mieink mögött állnak az európai ranglistán. Ami a játékoskeretet illeti, szinte mindenki Demeter György szövetségi kapitány rendelkezésére áll.

„Sajnos van néhány sérültünk. Szabó Dávid és Nagy Péter már korábban is maródi volt – mondta el a kerettel kapcsolatban a tréner –, viszont az első számú feladónk, Kaszap Tamásnak az Alba Regia Kupán szakadt el a szalagja. Rajtuk kívül a belga bajnokságban döntőt játszó Bagics Balázs és a németeknél finalista Gergye Roland az, aki csak a jövő héten csatlakozik a kerethez."

Nagy erősítést jelent viszont az idei BL-ben is remeklő Veres Péter újbóli csatasorba állása, de a németországi Bühlben játszó Molnár Dávid, a francia másodosztályban szereplő Németh Szabolcs és a Dél-Koreából hazatérő Baróti Árpád is nagy erősítést jelent. Míg a keret legfiatalabb tagja a még mindössze 17 éves Pádár Krisztián, aki két hete az U20-as Eb-selejtezők legeredményesebb játékosa, akit már most leigazolt a belga bajnokság bronzérmese, a Maaseik.

A csapat mindenesetre úgy készül, hogy megnyeri majd a csoportját a válogatott, s ez esetben május 16. és 18. között Csehországban, egy héttel később pedig Spanyolországban lép majd pályára a selejtezők második fordulójában a magyar csapat, ahol a házigazdák mellett az ukránok lesznek még a mieink ellenfelei. Előbbi két gárdával tavaly az Európa Ligában is egy csoportban volt csapatunk, s akkor mind a négy meccsükön vereséget szenvedtek.

Ha a jobbik második hely lesz a mieinké, akkor május 23. és 25. között Szlovákiában, egy héttel később pedig Görögországban mérkőzhetnek az Eb-re való kijutásért, ahol a harmadik ellenfél Észtország lesz. Ez tűnik amúgy a legkönnyebb csoportnak, míg a második legjobb csoportmásodik ugyanezeken a dátumokon Dániában és Fehéroroszországban léphet majd pályára, s itt a török válogatott a harmadik csoportellenfél.

Minden más helyezés a kiesést jelenti. A továbbjutáshoz mindenesetre a válogatottnak meg kellene szakítania tizenöt mérkőzés óta, és majdnem egy éve tartó nyeretlenségi sorozatát, hiszen legutóbb még tavaly május végén, a világbajnoki selejtezők első fordulójában győztek Izrael ellen. Azóta tizenkét Európa Liga és a három Alba Regia-kupa-mérkőzésen szenvedtek vereséget.

A KECSKEMÉTI EB-SELEJTEZŐ
Május 9., péntek 15.30: Bosznia-Hercegovina–Norvégia 18.00: Magyarország–Svájc
Május 10., szombat 14.00: Norvégia–Svájc 16.30: Bosznia-Hercegovina–Magyarország
Május 11., vasárnap 15.00: Svájc– Bosznia-Hercegovina 17.30: Norvégia–Magyarország
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik