Rio 2016: Románia nyerte a női párbajtőrcsapat aranyát

Vágólapra másolva!
2016.08.12. 00:36
null
A román Simona Gherman küzdelme Szun Jü-csiével (fotó: AFP)
A riói olimpia női párbajtőr csapatdöntőjében Románia biztosan győzte el Kínát. A harmadik helyet Oroszország szerezte meg, miután 37–31-re legyőzte Észtországot.

Az olimpián kilenc csapat indult a női párbajtőrcsapatok küzdelmében. A döntőbe Románia és a címvédő Kína jutott be. A harmadik helyért Oroszország legyőzte Észtországot, és megszerezte a bronzérmet.

A döntőben Románia ragadta magához a kezdeményezést, és jelentős előnyre tett szert, elsősorban a remekül vívó Simona Gherman jóvoltából. A kínai csapatból Hszü An-csi hozta a legtöbb pontot. Az utolsó előtti párban óriási küzdelem alakult ki, Szun Jü-csie 9 tusával felhozta a kínaiakat, de a nagyszerű Gherman 6 tust adott.

Az utolsó párban Popescu öt tus előnnyel lépett pástra Hszü ellen. A kínai kényszerhelyzetben jött előre, ezt használta ki Popescu, és szép találatokkal bizonytalanította el az ellenfelét. Időbe telt, míg Hszü megtalálta a ritmust, de a rutinos román vívónő nem engedte a kelleténél közelebb, és még eggyel meg is toldotta. (44:38)

Így aztán a románok joggal örülhettek, hiszen megszerezték első érmüket, és mindjárt aranyérmet a riói olimpián!

RIO 2016, OLIMPIA
VÍVÁS, NŐI PÁRBAJTŐR, CSAPAT

1. Románia (Simona Gherman, Simona Pop, Ana Maria Popescu, Loredana Dinu)
2. Kína (Szun Jü-csie, Hszü An-csi, Szun Ji-ven)
3. Oroszország (Kolobova, Sutova, Logunova, Kocsnyeva)
4. Észtország (Beljajeva, Embrich, Kirpu)
5. Egyesült Államok (Holmes, C. Hurley, K. Hurley)
6. Dél-Korea (Csoj Eun Szuk, Sin A Lam, Csoj In Dzsong)

 

Legfrissebb hírek

Tíz nehéz kérdés az olimpiák történetéből – 1. rész

Egyéb egyéni
1 órája

Mégsem Budapest rendezhette meg az 1960-as olimpiát

Népsport
6 órája

Euró-tízmilliókban mérhető profitot hozott a párizsi olimpia

Egyéb egyéni
2025.06.13. 06:39

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46

Vb 2026: életben tartották világbajnoki reményeiket a románok

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:47

Női kézilabda: nagyszabású gála keretében vonult vissza Cristina Neagu

Kézilabda
2025.06.08. 16:54

Kétszettes hátrányból fordítva győzött női röplabda-válogatottunk Romániában

Röplabda
2025.06.06. 18:30

Románia: már nem Gheorghe Hagi a Farul edzője

Minden más foci
2025.06.02. 13:39
Ezek is érdekelhetik