Rio 2016: Grooték legyőzésével a franciák bejutottak a döntőbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.18. 22:25
null
Nycke Groot, a Győri ETO holland kiválósága három gólt dobott a franciáknak (Fotó: Szabó Miklós)
A riói olimpiai női kézilabdatornájának elődöntőjében Franciaország 24–23-ra legyőzte Hollandiát, ezzel története során először bejutott a fináléba.

 

Az első tíz percben fej fej mellett haladtak a csapatok, utána azonban a franciák egymás után dobtak három gólt, ezzel 9–6-os előnyre tettek szert. A hollandok a 18. percre ledolgozták a hátrányukat, ám az első félidő hajrájában a franciák ismét elhúztak, és négygólos előnnyel vonulhattak pihenőre (17–13).

A szünet után a hollandok megint megkezdték a felzárkózást, de arra, hogy csak egy gól legyen a hátrányuk, egészen a 47. percig kellett várni (22–21). Innentől kezdve felváltva estek a gólok, de nem az addig megszokott ütemben. A franciák kiválósága, Allison Pineau 51:18-nál megszerezte a hetedik gólját (24–22), a hátralévő nyolc és fél percben pedig csak egy gól született, amit a hollandok szereztek (24–23).

Az utolsó támadást emberelőnyben a narancsmezesek vezették, ám Lois Abbingh kísérletét a hét lövésből ötöt hárító Laura Glauser a kapufára tolta.

A holland csapat magyarországi légiósai közül a Győri ETO-t erősítő Nycke Groot három, Yvette Broch egy gólt dobott, míg a Ferencváros új szerzeménye, Danick Snelder kétszer talált be.

A francia női válogatott először jutott be az olimpiai döntőbe, míg a hollandok első alkalommal érdekeltek a legjobb négy között – két nap múlva a bronzmeccsen vigasztalódhatnak, amelyen a norvégokkal csapnak össze.

RIO 2016
NŐI KÉZILABDA, ELŐDÖNTŐ
Hollandia–Franciaország 23–24 (13–17)

Norvégia–Oroszország 37–38 (16–18, 31–31) – h. u.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: nagy utat tett meg a női NB I-be visszajutó NEKA

Utánpótlássport
2025.05.06. 19:47

Kézilabda: Siófokon, Portugáliában és Balatonbogláron készülnek a fiúk

Utánpótlássport
2025.05.05. 19:13

Kézilabda: Veszprém–Barcelona az ifjúsági BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2025.05.03. 11:12

Kézilabda: Fazekas Máténak a vérében a tehetség

Utánpótlássport
2025.05.01. 09:01

Fallabda Európa-bajnokság: mindkét csoportmeccsét elvesztette a magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.04.30. 18:21

Kézi: célegyenesre fordul a fiúk felkészülése a világversenyek előtt

Utánpótlássport
2025.04.28. 14:49

Kézilabda: Karnyújtásnyira a női NB I-be jutástól a NEKA

Utánpótlássport
2025.04.26. 09:05

Szabó Szebasztián az olimpiáról: Többen maradhatnak az 50-es számok miatt

Úszás
2025.04.23. 08:37
Ezek is érdekelhetik