Augusztus 20.: a női kajaknégyesé a nyolcadik magyar arany – összefoglaló

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.31. 17:06
A riói olimpiai játékokon szombaton újabb aranynap jött el: a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina összetételű kajaknégyes az első helyen végzett, így olimpiai bajnok lett. A Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenukettes a negyedik helyen zárt. A magyar férfi vízilabda-válogatott a görögök ellen szállt vízbe az ötödik hely megszerzéséért, és 12–10-re nyert. A birkózócsarnokban szőnyegre lépett Veréb István és Ligeti Dániel, akik – két különböző súlycsoportban – egyből a legjobb tizenhat között kapcsolódtak be a küzdelmekbe, előbbi első meccsén, majd a vigaszágon is vereséget szenvedett, utóbbi a negyeddöntőben maradt alul. A férfi öttusázók viadalában Marosi Ádám a 12., Demeter Bence a 17. helyen végzett. 

• A magyar női kajaknégyes megvédte olimpiai bajnoki címét, és Szabó G., Kozák, Csipes, Fazekas-Zur összetételben aranyérmet nyert; a Vasbányai, Mike kenupáros a 4. helyen végzett • A magyar női kajaknégyes megvédte olimpiai bajnoki címét, és Szabó G., Kozák, Csipes, Fazekas-Zur összetételben aranyérmet nyert; a Vasbányai, Mike kenupáros a 4. helyen végzett

• A magyar férfi vízilabda-válogatott 12–10-re legyőzte a görögöket, ezzel megszerezte az 5. helyet

A NAP ARANYÉRMESEI

 

AUGUSZTUS 20., SZOMBAT

A MAGYAR VERSENYZŐK EREDMÉNYEI

KAJAK-KENU

női K–4500 m MAGYARORSZÁG (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina) OLIMPIAI BAJNOK!
férfi C–2 1000 m a Vasbányai Henrik, Mike Róbert a 4. helyen végzett
férfi K–1200 m, B-döntő Molnár Péter a 7. lett, összesítésben a 15. helyen zárt
férfi K–4 1000 m, B-döntő Magyarország (Hufnágel Tibor, Kugler Attila, Ceiner Benjámin, Somorácz Tamás) a futamban a 3., összesítésben a 11. helyen végzett

BIRKÓZÁS
férfi szabadfogás, 86 kg, nyolcaddöntő: Veréb István–Abdulrasid Szadulajev (Oroszország) 0:10 – Veréb a vigaszágon folytathatja, mivel Szadulajev a döntőbe jutott
vigaszág, Veréb István–Pedro Francisco Ceballos Fuentes (venezuelai) 6:7

férfi szabadfogás, 125 kg, nyolcaddöntő: Ligeti Dániel–Florian Skilang Temengil (Palau) 11:0 – Ligeti technikai tussal nyert, és a nyolc közé jutott
negyeddöntő: Ligeti Dániel–Levan Berianidze (Örményország) 1:3 – Ligeti kiesett

TRIATLON
nők Kovács Zsófia a 24., Vanek Margit a 45. helyen végzett

ÖTTUSA
férfi úszás az úszás után Marosi Ádám a 9., Demeter Bence a 17. helyen áll
férfi bónuszvívás, lovaglás Demeter Bence 3 bónuszpontot vívott, Marosi Ádám nem tudott asszót nyerni; a lovaglás után Marosi a 18., Demeter a 22. helyen áll
férfi döntő Marosi Ádám a 12., Demeter Bence a 17. helyen végzett

VÍZILABDA
férfi, az 5. helyért: Magyarország–Görögország 12–10

A NAP ARANYÉRMESEI

Kajak-kenu, női K–4 500 m – aranyérmes: MAGYARORSZÁG (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina)
Kajak-kenu, férfi K–1 200 m – aranyérmes: Liam Heath (Nagy-Britannia)
Kajak-kenu, C–2 1000 m – aranyérmes: Sebastian Brendel, Jan Vandrey (Németország)

Kajak-kenu, férfi K–4 1000 m – aranyérmes: Németország (Max Rendschmidt, Tom Liebscher, Max Hoff, Marcus Gross)

Tollaslabda, férfi egyes
aranyérmes: Csen Lung (Kína)
Triatlon, nők –
aranyérmes: Gwen Jorgensen (Egyesült Államok)
Golf, nők
aranyérmes: Pak In Bi (Dél-Korea)
Kerékpár, női mountain bike, cross-country
aranyérmes: Jenny Rissveds (Svédország)
Ökölvívás, női 51 kg
aranyérmes: Nicola Adams (Nagy-Britannia)
Ökölvívás, férfi 56 kg aranyérmes: Robeisy Ramírez (Kuba)
Ökölvívás, férfi 75 kg aranyérmes: Arlen López (Kuba)
Női kézilabda
aranyérmes: Oroszország
Női kosárlabda
aranyérmes: Egyesült Államok
Öttusa, férfiak
aranyérmes: Alekszandr Leszun (Oroszország)
Ritmikus gimnasztika, egyéni összetett, döntő – aranyérmes: Margarita Mamun (Oroszország)
Műugrás, férfi torony aranyérmes: Csen Aj-szen (Kína)
Férfi vízilabda –
aranyérmes: Szerbia
Birkózás, szabadfogás 86 kg – aranyérmes:
Abdulrasid Szadulajev (Oroszország)
Birkózás, szabadfogás 125 kg – aranyérmes: Taha Akgül (Törökország)

Férfi labdarúgás – aranyérmes: Brazília
Atlétika, férfi 1500 m – aranyérmes: Matthew Centrowitz (Egyesült Államok)
Atlétika, női 800 m – aranyérmes: Caster Semenya (Dél-Afrika)
Atlétika, női magasaranyérmes: Ruth Beitia (Spanyolország)
Atlétika, férfi gerelyaranyérmes: Thomas Röhler (Németország)
Atlétika, férfi 5000 m – aranyérmes: Mo Farah (Nagy-Britannia)

Atlétika, női 4x400 m – aranyérmes: Egyesült Államok
A
tlétika, férfi 4x400 m – aranyérmes: Egyesült Államok
Tékvandó, női +67 kg – aranyérmes: Cseng Su-jin (Kína)
Tékvandó, férfi +80 kg – aranyérmes: Radik Isayev (Azerbajdzsán)
Női röplabda – aranyérmes: Kína

 

 

A TELJES NAPI PROGRAM IDŐREND SZERINT

12.00: golf, nők, 3. nap aranyérmes: Pak In Bi (Dél-Korea)

13.30: tollaslabda, férfi egyes, a 3. helyért

14.00: tékvandó, női +67 kg, nyolcaddöntő
14.00: tékvandó, férfi +80 kg, nyolcaddöntő
14.00: kajak-kenu, férfi K–1 200 m, B-döntőMolnár Péter a 7., összesítésben a 15.

14.07: kajak-kenu, férfi K–1 200 m – aranyérmes: Liam Heath (Nagy-Britannia)
14.22: kajak-kenu, C–2 1000 m – aranyérmes: Sebastian Brendel, Jan Vandrey (Németország); a Vasbányai Henrik, Mike Róbert páros a 4.
14.30: tollaslabda, férfi egyes, döntő
aranyérmes: Csen Lung (Kína)

14.47: kajak-kenu, női K–4 500 m – MAGYARORSZÁG (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina) OLIMPIAI BAJNOK!

15.00-18.00: birkózás, szabadfogás 86 kg, selejtezők (Veréb István)
15.00-18.00: birkózás, szabadfogás 125 kg, selejtezők (Ligeti Dániel)
15.00: ritmikus gimnasztika, csapat, selejtező
15.04: kajak-kenu, férfi K–4 1000 m, B-döntő – Magyarország (Hufnágel Tibor, Kugler Attila, Ceiner Benjámin, Somorácz Tamás) a futamban a 3. helyen végzett, összesítésben a 11.

15.12: kajak-kenu, férfi K–4 1000 m – aranyérmes: Németország (Max Rendschmidt, Tom Liebscher, Max Hoff, Marcus Gross)

16.00: műugrás, férfi torony, elődöntő

16.00: triatlon, nők (Kovács Zsófia, Vanek Margit) aranyérmes: Gwen Jorgensen (Egyesült Államok)
16.30: kézilabda, nők, a 3. helyért: Hollandia–Norvégia 26–36
16.30: kosárlabda, nők, a 3. helyért: Szerbia–Franciaország 70–63
16.40: vízilabda, férfiak, a 7. helyért: Brazília–Spanyolország 8–9

17.00: öttusa, férfiak, úszás (Demeter Bence, Marosi Ádám)

17.30: kerékpár, női mountain bike, cross-country, döntő aranyérmes: Jenny Rissveds (Svédország)

17.40: ritmikus gimnasztika, csapat, selejtező

18.00: labdarúgás, férfiak, a 3. helyért: Honduras–Nigéria 2–3
18.00: röplabda, nők, a 3. helyért: Hollandia–Egyesült Államok 1:3
18.00: vízilabda, férfiak, a 3. helyért: Montenegró–Olaszország 10–12

19.00: ökölvívás, női 51 kg, döntő aranyérmes: Nicola Adams (Nagy-Britannia)
19.00: öttusa, férfiak, bónuszvívás, lovaglás (Demeter Bence, Marosi Ádám)
19.15: ökölvívás, férfi 56 kg, döntő
aranyérmes: Robeisy Ramírez (Kuba)

20.00: ökölvívás, férfi 75 kg, döntő aranyérmes: Arlen López (Kuba)
20.00: tékvandó, női +67 kg, negyeddöntő, elődöntő
20.00: tékvandó, férfi +80 kg, negyeddöntő, elődöntő
20.20: ritmikus gimnasztika, egyéni összetett, döntő
– aranyérmes: Margarita Mamun (Oroszország)
20.30: kézilabda, nők, döntő: Franciaország–Oroszország 19–22
– aranyérmes: Oroszország
20.30: kosárlabda, nők, döntő: Spanyolország–Egyesült Államok 72–101
aranyérmes: Egyesült Államok

21.00: birkózás, szabadfogás 86 kg, helyosztók
21.00: birkózás, szabadfogás 125 kg, helyosztók

21.30: műugrás, férfi torony, döntő aranyérmes: Csen Aj-szen (Kína)
21.30: vízilabda, férfiak, az 5. helyért: Magyarország–Görögország 12–10

22.30: birkózás, szabadfogás 86 kg, döntő – aranyérmes: Abdulrasid Szadulajev (Oroszország)

22.30: labdarúgás, férfiak, döntő: Brazília–Németország 1–1 – tizenegyesekkel: 5–4 – aranyérmes: Brazília
22.50: vízilabda, férfiak, döntő: Horvátország–Szerbia 7–11 – aranyérmes: Szerbia

23.00: öttusa, férfiak, kombinált szám (Demeter Bence, Marosi Ádám) aranyérmes: Alekszandr Leszun (Oroszország)
23.30: birkózás, szabadfogás 125 kg, döntő – aranyérmes: Taha Akgül (Törökország)

01.00: tékvandó, női +67 kg, vigaszág, a 3. helyért
01.00: tékvandó, férfi +80 kg, vigaszág, a 3. helyért

01.30: atlétika, női magas, döntő – aranyérmes: Ruth Beitia (Spanyolország)
01.55: atlétika, férfi gerely, döntő – aranyérmes: Thomas R
öhler (Németország)

02.00: atlétika, férfi 1500 m, döntő – aranyérmes: Matthew Centrowitz (Egyesült Államok)
02.15: atlétika, női 800 m, döntő – aranyérmes: Caster Semenya (Dél-Afrika)
02.30: atlétika, férfi 5000 m, döntő – aranyérmes: Mo Farah (Nagy-Britannia)

03.00: atlétika, női 4x400 m, döntő – aranyérmes: Egyesült Államok
03.00: tékvandó, női +67 kg, döntő – aranyérmes: Cseng Su-jin (Kína)
03.15: tékvandó, férfi +80 kg, döntő – aranyérmes: Radik Isayev (Azerbajdzsán)
03.15: röplabda, nők, döntő, Kína–Szerbia 3:1 – aranyérmes: Kína
03.35: atlétika, férfi 4x400 m, döntő – aranyérmes: Egyesült Államok

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik