Rio 2016: három bokszolót büntettek meg fogadásért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.28. 16:07
Két ír és egy brit ökölvívót megrovásban részesített a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amiért fogadásokat kötöttek sportágukban a riói játékokon.

A NOB szerdai közleménye szerint az 56 kg-os súlycsoportban érdekelt Michael John Conlan, a 69 kg-os Steve Gerard Donnelly, illetve a 75 kg-os Antony Fowler sértette meg a szabályzatot, ugyanakkor azt leszögezte, hogy egyikőjük sem manipulálta a mérkőzések végkimenetelét.

A NOB döntése értelmében amennyiben az érintett sportolók szeretnének négy év múlva Tokióban is indulni, akkor „bizonyítaniuk" kell, hogy sikeresen elvégezték a szervezet egyik nevelőprogramját.

Érdekesség, hogy Conlon nevéhez fűződik az olimpiai egyik legnagyobb botránya is, hiszen az orosz Vlagyimir Nyikityin elleni elveszített negyeddöntőt követően kijelentette, hogy a bírók elcsalták a találkozót, és hogy a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (AIBA) korrupt.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip arany-, Hámori Luca ezüstérmet nyert Csehországban

Ökölvívás
2025.06.14. 22:06

Visszavonult a kétszeres ökölvívó olimpiai bajnok Vaszil Lomacsenko

Ökölvívás
2025.06.06. 09:10

Hámori Luca nagyon sok izmot felszedett

Ökölvívás
2025.06.04. 11:22

A Provident is a MÖSZ partnerei között

Ökölvívás
2025.06.03. 13:44

A ringben is minden jó, ha a vége jó

Népsport
2025.06.02. 17:47

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
2025.05.30. 20:07

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Az olimpiai ötödik magyar bokszolót újra műteni kell, lemarad a világbajnokságról

Ökölvívás
2025.05.19. 11:23
Ezek is érdekelhetik