Rio 2016: Neymar a siker után váratlan bejelentést tett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.21. 06:48
null
Neymar váratlan bejelentéssel sokkolta a brazilokat (Fotó: AFP)
A riói olimpia labdarúgótornáját a házigazda Brazília nyerte meg, miután a fináléban tizenegyespárbajban legyőzte Németországot. A döntő után Neymar, a brazilok szupersztárja meglepő bejelentést tett.

 

A brazilok tulajdonképpen még meg sem ünnepelhették sikerüket, a szupersztár Neymar máris meglepő bejelentéssel sokkolta hazáját.

„Megtiszteltetés volt a válogatott csapatkapitányának lenni, olyasmi, amit teljes szívemből tettem. Óriási felelősség és teher nyomta a vállamat. Különleges dolgokat kaptam és mindent ennek a tornának szenteltem – utalt Neymar a csapatkapitányi karszalagra, valamint az azzal járó teherre, majd egyértelmű üzenetet küldött Tite szövetségi kapitánynak. – Végre olimpiai bajnokok lettünk, ezzel pályafutásom egyik legnagyobb sikerét értem el, a mesternek viszont mától új csékát kellene keresnie.”

Neymart a 2014-es világbajnokság után választották meg csapatkapitánynak, akkor még Dunga volt a szövetségi kapitány.

 

Legfrissebb hírek

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Kezet rázhat magával – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 06:36

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Légiósok: hazatért Brazíliából a magyar csatár

Légiósok
2026.01.06. 16:58

Fél évvel a világbajnokság előtt eldőlt Neymar jövője

Minden más foci
2026.01.01. 08:53

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Neymar újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat

Minden más foci
2025.12.23. 08:13

Neymarra újabb térdműtét vár, de szeretne ott lenni a vb-n

Minden más foci
2025.12.08. 10:19
Ezek is érdekelhetik