Rio 2016: Lochte Twitteren kért bocsánatot a tettéért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.19. 19:29
Újabb fejezetéhez érkezett a Lochte-krimi, ezúttal azonban már úgy néz ki, hogy befejeződik a történet, mert az eset főszereplője, Ryan Lochte péntek délután bocsánatot kért Twitter-oldalán.

Mint azt korábban összefoglaltuk, Ryan Lochte és három társa azt állította, hogy vasárnap hajnalban fegyvert fogtak rájuk, és kirabolták őket Rióban, amikor taxival tartottak hazafelé egy buliból. Később azonban egyre bonyolultabb lett a történet, kiderült, hogy nem támadták meg a sportolókat, sőt épp az amerikai úszók randalíroztak.

Az óriási botrányt kavaró sztori kapcsán előbb az Egyesül Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) kért bocsánatot a brazil emberektől és Riótól, most pedig a hatszoros olimpiai bajnok is megszólalt.

Lochte bocsánatot kért amiatt, mert nem volt elég „alapos és őszinte" a történtekkel kapcsolatban. Elmondása szerint „el lehetett volna, és el is kellett volna kerülni az incidenst". Sokkal felelősségteljesebben kellett volna viselkednie, és felelősséget vállalnia a történetben játszott szerepét illetően. Állítása szerint „értékes leckét tanult meg", és a hosszú leírásban többször is bocsánatot kért.

A riói olimpia szóvivője, Mario Andrada egyébként elfogadta, és nagyra értékeli a bocsánatkérést.

 

Legfrissebb hírek

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Légiósok: hazatért Brazíliából a magyar csatár

Légiósok
2026.01.06. 16:58

Elárverezték Ryan Lochte három olimpiai aranyérmét, amelyet váltóban nyert

Úszás
2026.01.05. 19:42

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Ryan Lochte elárverezi három olimpiai aranyérmét a hatból

Úszás
2025.12.21. 16:18

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Socca-vb: kiütötte a magyar csapat a tartalékos brazilokat

Magyar válogatott
2025.11.30. 07:14
Ezek is érdekelhetik