Rio 2016: Kiss Balázs ki is esett nyolcaddöntőbeli veresége után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.16. 17:36
null
Kiss Balázs a nyolcaddöntőben kikapott a riói olimpián (Fotó: AFP)
Kiss Balázs a selejtezőben 3:0-ra legyőzte az ukrán Dmitrij Timcsenkót, majd a nyolcaddöntőben 5:3-ra kikapott a svéd Fredrik Schöntől a kötöttfogású birkózók 98 kilogrammos súlycsoportjában. A magyar sportoló a vigaszágon sem folytathatja, mivel Schön az elődöntőben kikapott a kubai Yasmany Lugótól.

 

NYOLCADDÖNTŐ: KISS–SCHÖN

Az első akciót Kiss Balázs indította el, amit sikeresen be is fejezett (2:0), ám utána a svéd birkózó került jobb helyzetbe, felkapta és átpörgette a magyart (2:5).

A második három perc elején parterhelyzetbe került Schön, de nagyon hamar felállt a térdelő helyzetből. Kiss Balázs tovább próbálkozott, erőfeszítéseit egy intéspont (3:5) és újabb parterhelyzet koronázta, ám Kiss ezzel a helyzettel sem tudott mit kezdeni.

Schön az utolsó másodpercekben már nem akart akciózni, Kiss viszont nem talált rajta a fogást, az eredmény pedig nem változott.

„Nagyon sajnálom. Az első meccsen kiválóan ment a birkózás, és ezen is jól kezdtem” – mondta keserűen a vesztes mérkőzés után Kiss Balázs az MTI-nek.

„Az akcióm után a bírók sokáig tanakodtak, hogy bebillent-e a svéd, én pedig azt hittem, nem adnak semmit, állásból megyünk tovább. Miután mégis megadták a pontokat nekem, már olyan helyzetben voltam, melyben nem tudtam mit csinálni, szárazak voltunk, Schön pedig nagyon erős, jól emel. A végéig küzdöttem, mindent megpróbáltam, sajnálom.”

Kiss Balázs a vigaszágon sem folytathatja, mivel Schön az elődöntőben kikapott a kubai Yasmany Lugótól.

SELEJTEZŐ: KISS–TIMCSENKO

A mérkőzésen először az ukrán került parterhelyzetbe, amit Kiss kihasznált, átpörgette riválisát, ezért két pontot kapott (2:0). Az első három perc további szakaszában nem változott az eredmény, az ukrán nem talált fogást a magyar birkózón.

A folytatásban Timcsenkót megintette a szlovák mérkőzésvezető, így Kiss már 3:0-ra vezetett, ám az újabb partherhelyzetből nem csinált akciót.

Kevesebb mint egy perccel a küzdelem vége előtt a magyar sportolót is leküldte a bíró, ám az ukrán nem tudta átpörgetni, így Kiss 3:0-ra megnyerte a meccset.

RIO 2016
BIRKÓZÁS, KÖTÖTTFOGÁS, 98 KG
Selejtező: Kiss Balázs
–Dmitrij Timcsenko (Ukrajna) 3:0
Nyolcaddöntő: Kiss Balázs–Fredrik Schön (Svédország) 3:5

 

Legfrissebb hírek

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.03.17. 23:57

Szenttamási bronzérmes, Darabos döntős az U23-as birkózó Eb-n

Birkózás
2026.03.13. 19:31

Takács István: Éremmel szeretnék hazatérni Albániából

Birkózás
2026.03.11. 10:18

Sike András: Igazából mindig is futballista akartam lenni, de eltanácsoltak, B-opciónak jött a birkózás

Birkózás
2026.03.08. 12:27

U23-as birkózó Eb: tizenöt magyar indul Nagybecskereken

Birkózás
2026.03.07. 11:57

Tizenhét birkózó képviseli a magyar színeket a tiranai Európa-bajnokságon

Birkózás
2026.03.06. 13:37

Birkózás: sportolóink negyede dobogóra állhatott Tiranában

Birkózás
2026.03.04. 18:58

Szőke Alex bronzérmes a tiranai UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2026.03.01. 19:22
Ezek is érdekelhetik