Rio 2016: Douchev-Janics napról napra jobb formában érzi magát

MTI MTIMTI MTI
2016.08.12. 02:34
Douchev-Janics Natasa úgy érzi, jó formában várja a riói olimpia hétfőn kezdődő kajakversenyeit.

A háromszoros ötkarikás bajnok, ötödik olimpiáján vízre szálló Douchev-Janics a játékok honlapjának csütörtökön adott interjújában elmondta, már nagyon várja a versenyt.

„Csak Isten tudja, mi fog történni augusztus 16-án – utalt a 200 méteres versenyszám döntőjének időpontjára. – Úgy érzem, napról napra jobb leszek. Azt hiszem, hogy jó formában vagyok.”

A 34 esztendős, 19-szeres világ- és 19-szeres Európa-bajnok megjegyezte: majd az olimpia után lesz időszerű az, hogy eldöntse, folytatja-e még további négy évig pályafutását.

Douchev-Janics felidézte, hogy amikor 2014-ben gerincsérvvel megoperálták, és a műtétet követően először állt lábra, 16 perc alatt sétált le egy kilométert, és az első mért kajakedzésén 2 kilométert az egyéni legjobbjánál két perccel lassabban teljesítette.

„Láttam, hogy az edzés fogja visszaadni a normális életemet, úgyhogy újra edzésbe álltam” – hangsúlyozta Douchev-Janics Natasa, aki négy éve Londonban bronzérmet nyert 200 méteren.

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59