Rio 2016: A következő olimpián már nem úszom – Phelps

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.13. 09:25
Michael Phelps, minden idők legsikeresebb olimpikonja megerősítette, a riói olimpia az utolsó ötkarikás viadal, amelyen részt vesz.

Phelps honfitársa, a szintén úszósztár Ryan Lochte korábban elmondta, egyáltalán nem biztos benne, hogy Phelpsnek a riói lesz az utolsó olimpiája, az amerikai ugyanis biztosan hamar visszatér majd, hogy ismét ő uralja a medencét.

A felvetés kapcsán egyből elkezdődtek a találgatások, hogy Lochte-nak esetleg Phelps mondhatott valamit, ám Phelps gyorsan tiszta vizet öntött a pohárba, eloszlatta a kételyeket.

„Szeretném tisztázni, Ryan butaságokat beszél, négy év múlva, a következő olimpián én már nem úszom. Két nagyszerű időszakon vagyok túl, ami a karrieremet illeti (Phelps ezzel a visszavonulása előtti, valamint az azt követő évekre gondolt), izgatottan várom az utolsó versenyem. Olvastam, mit mondott Lochte, ő már a 2020-as olimpián látott minket. Ha ő visszatér, az nagyszerű lesz, de én nem.”

Phelps 35, míg Lochte 36 éves lesz a 2020-as, tokiói játékok kezdetekor.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik