Hosszú: Hihetetlen; Cseh: Itt simán nyerni kellett volna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.10. 07:47
null
Hosszú Katinka útban a 3. olimpiai aranyérmes felé (Fotó: Szabó Miklós)
A riói olimpia keddi úszóversenyei után röviden már idéztük, hogy mit mondtak a nap magyar főszereplői, most lássuk hogyan értékeltek hosszabban a vegyes zónában, illetve a versenyeket követő sajtótájékoztatón.

 

LEDECKY HOSSZÚRÓL
A versenyeket követő sajtótájékoztatón egyéniben a korábbi 400 után 200 gyorson is aranyérmes amerikai Katie Ledecky újságírói kérdésre Hosszú Katinkáról is szót ejtett.

„Katinka fantasztikusan úszik, folyamatosan fejlődik az elmúlt években, szenzációs olimpiája van” – fogalmazott Hosszúval kapcsolatban Katie Ledecky, aki a saját, még hátralévő versenyszámairól is beszélt.

„A nyolcszáz gyors előtt még a négyszer kétszázas váltó, arra koncentrálok, egyszerre csak egy versennyel foglalkozom. Jól érzem magam, jó időket úszok, remélem, a nyolcszázon is valami nagyot tudok menni” – mondta a 19 éves amerikai.

„Még nem fogtam fel, mit tettem. Rióba olimpiai érem nélkül érkeztem, hát elégedett lettem volna bármilyen medállal. Erre három arany! A ma esti nem volt a legjobb versenyem, de erre készültünk: akkor is elsőként tudok a falhoz érni, ha nem tökéletes a verseny” – nyilatkozta a sajtótájékoztatón Hosszú Katinka.

„A londoni idegesség után ide megpróbáltam úgy jönni, hogy ez is egy olyan verseny, mint a többi. Csak magamra koncentráltam, a saját pályámra, a saját munkámra – és ez elég volt három aranyhoz – folytatta Rio immár háromszoros olimpiai bajnoka. – Már egy aranyérem is hihetetlen. Háromból három, ez már csak hab a tortán. Nem volt rajtam teher, most már nem is kerül rám, nagyon élvezetes lesz versenyezni.”

„Kiúsztam magamból mindent, teljesült az álmom, amit elterveztem. Annak is örülök, hogy két olyan úszást tudtam ezelőtt csinálni, hogy annak köszönhetően kicsit megismert ország és világ. Michaelt (Phelps – a szerk.) figyeltem és Lacit (Cseh László – a szerk.), és nagyon örültem, hogy meg tudtam verni – ráadásul Michael sem volt olyan messze tőlem. Ez biztatás a jövőre, hogy négy tizedre voltam az aranytól. – mondta a 200 pillangón bronzérmes Kenderesi Tamás a vegyes zónában, majd folytatta az értékelését a sajtótájékoztatón. – Az álmom az érem volt, tudtam, nem lesz egyszerű – és már a döntőbe kerülés sem volt az. Mindenképp jó előjel a jövőre nézve.”

Kendereseit példaképéről, Michael Phelpsről is kérdezték.

„Ő a legnagyobb példaképem, már gyerekként néztem az összes versenyét. Rengeteget jelent nekem, és köszönetet szeretnék mondani neki, mert nagyon sokat segített nekem. Hogy visszament, és nyert váltóban is? Ez egyszerűen Michael” – fogalmazott a magyar úszó, aki arra már nem emlékezett, hogy miről beszélgettek a pillangó döntője után az amerikaival.

„Cseh Lászlóval gratuláltunk egymásnak. Fájlalom, hogy nem tudta a legjobbját hozni, de van még egy versenye” – mondta még Kenderesi magyar riválisával kapcsolatban.

Cseh László és Kenderesi Tamás a 200 pillangó döntőjében (Fotó: Szabó Miklós)
Cseh László és Kenderesi Tamás a 200 pillangó döntőjében (Fotó: Szabó Miklós)

 

A 200 pillangóra a szám aktuális világ- és Európa-bajnokaként érkező, de csak a 7. helyen végző Cseh László szerint simán nyernie kellett volna, ha olyan formában van, mint a májusi Eb-n.

„Az utolsó ötvenen nem tudtam egyszerűen haladni, egy helyben álltam. Ilyet azokon a versenyeken szoktam érezni, amikor tíz perccel előtte úsztam valami mást… Ez borzasztó volt. Egyszerűen elfáradtam. Próbáltam nekimenni, vártam, hogy jön az a londoni könnyed úszás, de nem jött. Azt gondolom, hogy ha fele olyan jó formában vagyok, mint Londonban, akkor itt simán nyerni kellett volna. Mindegy. Kenderesi Tominak örülök, gratulálok a harmadik helyéhez! Nekem még ott van a száz pillangó, azon talán nem fáradok el annyira” – nyilatkozta a 30 éves klasszis, aki Rióban még 100 pillangón is rajthoz áll.

Cseh Lászlóval kapcsolatban Hosszú Katinka is elmondta a véleményét kérdésre válaszolva.

„Azt hiszem, az történt vele, mint velem Londonban: túl nagy terhet pakolt magára. De nagyszerű, csodálatos úszó, aki rengeteg nagy eredményt ért el.”

RIO 2016
ÚSZÁS, KEDDI DÖNTŐK, ELŐDÖNTŐK
NŐI 200 M VEGYES
1. Hosszú Katinka 2:06.58 – olimpiai csúcs

2. Siobhan-Marie O'Connor (Nagy-Britannia) 2:06.88
3. Madeline Dirado (Egyesült Államok) 2:08.79
4. Melanie Margalis (Egyesült Államok) 2:09.21
5. Alicia Coutts (Ausztrália) 2:10.88
6. Sydney Pickrem (Kanada) 2:11.22
7. Viktorija Andrejeva (Oroszország) 2:12.28
8. Je Si-ven (Kína) 2:13.56
...
10. Jakabos Zsuzsanna 2:11.69

FÉRFI 200 M PILLANGÓ
1. Michael Phelps (Egyesült Államok) 1:53.36
2. Szakai Maszato (Japán) 1:53.40
3. Kenderesi Tamás 1:53.62
4. Chad Le Clos (Dél-Afrika) 1:54.06
5. Szeto Daija (Japán) 1:54.82
6. Viktor Bromer (Dánia) 1:55.64
7. Cseh László 1:56.24
8. Louis Croenen (Belgium) 1:57.04

NŐI 200 M PILLANGÓ, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Madeline Groves (Ausztrália) 2:05.66 perc
2. Mireia Belmonte García (Spanyolország) 2:06.06
3. Csou Ji-lin (Kína) 2:06.52
4. Hosi Nacumi (Japán) 2:06.74
5. Csang Jü-fej (Kína) 2:06.95
6. Hali Flickinger (Egyesült Államok) 2:07.02
7. Brianna Throssel (Ausztrália) 2:07.19
8. Camille Adams (Egyesült Államok) 2:07.22
NEM JUTOTT DÖNTŐBE
10. Szilágyi Liliána 2:07.34

NŐI 200 M GYORS, A VÉGEREDMÉNY
1. Kathleen Ledecky (Egyesült Államok) 1:53.73
2. Sarah Sjöström (Svédország) 1:54.08
3. Emma McKeon (Ausztrália) 1:54.92
4. Federica Pellegrini (Olaszország) 1:55.18
5. Sen To (Kína) 1:55.25
5. Bronte Barratt (Ausztrália) 1:55.25
7. Michelle Coleman (Svédország) 1:56.27
8. Charlotte Bonnet (Franciaország) 1:56.29

25. Késely Ajna 1:59.20
28. Verrasztó Evelyn 1:59.44

FÉRFI 100 M GYORS, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Nathan Adrian (Egyesült Államok) 47.83 mp
2. Kyle Chalmers (Ausztrália) 47.88
3. Cameron McEvoy (Ausztrália) 47.93
3. Santo Condorelli (Kanada) 47.93
5. Caeleb Dressel (Egyesült Államok) 47.97
6. Pieter Timmers (Belgium) 48.14
7. Scott Duncan (Nagy-Britannia) 48.20
8. Marcelo Chierighini (Brazília) 48.23

FÉRFI 200 M MELL, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Vatanabe Ippei (Japán) 2:07.22 perc – olimpiai csúcs
2. Andrew Willis (Nagy-Britannia) 2:07.73
3. Josh Prenot (Egyesült Államok) 2:07.78
4. Koszeki Jaszuhiro (Japán) 2:07.91
5. Kevin Cordes (Egyesült Államok) 2:07.99
6. Anton Csupkov (Oroszország) 2:08.08
7. Marco Koch (Németország) 2:08.12
8. Dmitrij Balangyin (Kazahsztán) 2:08.20

FÉRFI 4x200 GYORSVÁLTÓ
1. Egyesült Államok (Conor Dwyer, Francis Haas, Ryan Lochte, Michael
Phelps) 7:00.66
2. Nagy Britannia (Stephen Milne, Duncan Scott, Dan Wallace, James Guy) 7:03.13
3. Japán (Hagino Koszuke, Ehara Naito, Kobori Juki, Macuda Takesi) 7:03.50
4. Ausztrália 7:04.18
5. Oroszország 7:05.70
6. Németország 7:07.28
7. Hollandia 7:09.10
8. Belgium 7:11.64
...
16. MAGYARORSZÁG (Bernek Péter, Kis Gergő, Grátz Benjámin, Kozma Dominik)
7:18.51

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik