Varga Zsolt szerint sokat hibázott a csapat védekezésben a spanyolok ellen

H. Á.H. Á.
2024.07.30. 23:35
Varga Zsolt és a csapat (Fotó: Árvai Károly)
Varga Zsolt szövetségi kapitány szerint egy nagyon jó spanyol csapattól kapott ki kedden a párizsi olimpián a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely adós maradt a jó teljesítménnyel.


„A spanyolok ellen az a döntő, hogy kevés gólon kell őket tartani. Nyilván elkövettünk ma hibákat, többet hibáztunk védekezésben. A támadások most nem voltak annyira hatékonyak, letisztultak, nem alakultak ki jó lövőhelyzetek” – mondta Varga Zsolt, és kiemelte, el kell ismerni, hogy a spanyolok nagyon jók.

„Megverni őket, az egy komoly fegyvertény, mentális munka, minden területén a játéknak maximális koncentrációs teljesítményre van szükség. Egyszer csináltuk meg azt a lövést, amiből Marci (Vámos) lőtte a gólt, ezt többször kellett volna. Úgy érzem, nem használtuk ki a balosokat, azt a lövőerőt, ami azon az oldalon van” – hangsúlyozta.

Hasonló véleményen volt Varga Dénes is: „A spanyolok régóta a legszervezettebb játékot mutatják. Korábban talán a formaidőzítésük nem volt ideális, a felkészülés végén már nagyon jól játszottak, tornán kevésbé. Most nagyon jól játszottak, mi meg nem. Nagyjából ez jelentette a különbséget” – fogalmazott az ötödik olimpiáján szereplő Varga Dénes. Hozzátette, nem volt elég gyors az emberelőny, akadozott a labda.

„Ebből adódóan nem alakult ki helyzet. Ami gólt lőttünk, az bravúrgól volt. Egyszerűen jobban játszottak” – vélekedett.

Jansik Szilárd csapatkapitány szerint sok területen kell fejlődni egyénileg és a csapatmunkában is. Hozzátette, jobb, hogy ezek a hibák most kijönnek, mert nyolc mérkőzést egy olimpián, a mai erős mezőnnyel nem biztos, hogy lehet nyerni.

„Több olyan szituáció volt, amikor feljöhettünk volna egyre, aztán ott hibáztunk egy nagyot, és ők mentek el hárommal. Élesebbek voltak, jobban reagáltak a lepattanóra” – fogalmazott. 

A spanyolok 26 év után tudtak nagy tornán (vb, Eb, olimpia) nyerni a magyarok ellen.

OLIMPIAI VÍZILABDA-TORNA
FÉRFIAK
B-csoport
Spanyolország–Magyarország 10–7 (2–1, 2–2, 4–3, 2–1)

Vízilabda
2024.07.30. 22:22

Mérsékelt teljesítménnyel háromgólos vereség a spanyolok ellen

A csoport rangadóján a spanyolok végig vezettek, és lényegében különösebb erőfeszítés nélkül nyertek.


 

Legfrissebb hírek

Héder Barna kiüresítette a cégét, a végrehajtó sem tudja utolérni

Párizs 2024
2026.03.12. 15:32

A férfi vízilabda-válogatott is együttműködésre lépett a Cuprával

Vízilabda
2026.03.06. 14:24

„Rengeteg átélt élményről csak álmodoztam fiatalon” – Vári Attila ötvenéves

Vízilabda
2026.02.26. 07:40

Nem jutott döntőbe Kim Minseok a tömegrajtos versenyben

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:42

Egy olimpián hat arany: Klaebo újabb rekordot döntött – videók

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 13:22

Második legjobb magyar eredmény: Kim Minseok 7. lett 1500 méteren

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 17:54

Véget ért Mikaela Shiffrin rossz olimpiai sorozata, Tóth Zita a 31. lett

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 15:01

Tóth Zita 36. a női műlesiklás első futamában, Shiffrin vezet

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 11:35
Ezek is érdekelhetik