Muhari Eszter: Nagyon meghatódtam, amikor kiderült, hogy utazhatok Párizsba

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2024.07.24. 18:46
Muhari Eszter nehezen élte meg a Párizsig vezető időszakot, most azonban már alig várja, hogy csütörtökön felszálljon Budapesten az olimpiára tartó repülőre.

„Éremmel, aranyéremmel hazatérni – szerintem az olimpián mindenkinek ez a célja” – válaszolta határozottan Muhari Eszter az NSO Tv célkitűzésre vonatkozó kérdésére. 

A 21 éves párbajtőrözőnek igen rögös út vezetett Párizsig, hiszen először csapatban nem sikerült kivívni az olimpiai részvételt, majd hiába végzett az egyéni kvalifikációs ranglista harmadik helyén, Kun Anna megelőzte. Aztán, mint ismert, utóbbi két éves eltiltást kapott doppingvétség miatt, így május utolsó napjaiban vált csak biztossá, hogy Muhari léphet pástra az ötkarikás játékokon.

Videónkban beszél arról, mennyire nehezen élte meg ezt az időszakot, és mennyire meghatódott, amikor kiderült, megvalósul az álma. Emellett beszél arról is, hogyan sikerült a felkészülése, és azt is elmondja, a szombati versenynap előtt ott lesz-e a megnyitóünnepségen.

Párizs 2024
2024.07.23. 12:35

Vívás: nyilvános edzést tartottak a párizsi utazók

Hetekig tartó csend után kinyíltak a kapuk.

 

Legfrissebb hírek

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03

Köln megerősítette olimpiarendezési tervét

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:09

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49

Eb-bronzérmes a párbajtőröző Muhari Eszter

Egyéb egyéni
2026.06.18. 21:29

Vívó Eb: Muhari Eszter érmes Antonyban

Egyéb egyéni
2026.06.18. 19:28

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
2026.06.14. 17:21
Ezek is érdekelhetik