Gyerünk, Áron, gyerünk! – Kovács Erika jegyzete

MOSOLYOGJUNK INKÁBB, bennem legalábbis a kezdeti sokkhatást felváltotta egy másik, szavakkal nehezen körülírható érzés – maradjunk annyiban, nem kesergek olyan nagyon amiatt, mert Szilágyi Áron nem szerezte meg negyedik olimpiai aranyérmét kard egyéniben.

Az persze más kérdés, s talán a kemény megállapításommal maga a bajnok is egyetért, hogy Szilágyi Áron soha sehol sem kaphat ki ennyire egyértelműen, egy eredményekkel nemigen büszkélkedő vívótól meg még kevésbé, de ezt ezúttal hagyjuk.

Azt pedig miért ajánlom, hogy mosolyogjunk, megmagyarázom egy korábbi történettel: jó néhány évvel ezelőtt Berki Krisztián egy világverseny selejtezőjében leesett a lóról, s mikor értékelésre kértem, a kiváló tornász bele is kezdett az okfejtésbe – úgy, ahogyan azt tőle megszoktuk, higgadtan elemzett, nem másokra mutogatott, magában kereste a hibát.

És akkor kiszaladt a számon: „Nem is nagyon bánom, hogy leestél a lóról, legalább látják a sportot kedvelők, hogy nem vagy robot. Ember vagy, aki bármikor hibázhat.”

Valami hasonlót érzek Szilágyi Áron korai búcsúja láttán is: ugye, hogy nem is olyan egyértelmű, hogy ez a fiú nyer az olimpián? Ugye, hogy nincs az kőbe vésve, hogy a játékon csak ő győzhet, másnak esélye sincs?

Szilágyi Áron párizsi búcsúja csak még értékesebbé teszi a sikereit: a londonit, a rióit, a tokióit.

Ez a fiú, bocsánat, férfi, édesapa olyat tett a múltban, amire csak kevés példa akad(t) – a teljes sportpalettát figyelembe véve.

Szilágyi Áron a magyar vívás korszakos figurája. Klasszis, kiemelkedő kardozó – és az is marad.

Az, hogy Párizsban a 32-es táblán éppen olyan volt, amilyenek az ellenfelei szoktak lenni az olimpiákon, csak még emberibbé teszi.

A három győzelmét nem veszi el a párizsi kiesés: Szilágyi Áron nem rombolta le a saját maga által felépített várat, mi több, az, hogy a váratlan és fájó vereség után kevéssel már kamera elé állt, a klasszisát erősíti.

Megsúgom: nem sokkal a kiesése után kaptam egy telefont („Megnyerik a csapatot!”), és ez a hívás is erőt adott nekem ahhoz, hogy mosolyogni tudjak – hogy értékeljem, itt járkál közöttünk az egyetemes sport egyik nagy alakja.

Aki a párizsi eset ellenére is győztes típus maradt, a francia fővárosban pedig még két esélye van nyerni: először a csapatversenyen, aztán pedig a NOB-tagságért folyó harcban.

S bár könnyű lenne idevésni, hogy hajrá, Áron, maradnék inkább a vívásban megszokott biztatásnál: Gyerünk, Áron, gyerünk!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!