Van Bommel a Milanban folytatja pályafutását

Vágólapra másolva!
2011.01.25. 12:46
null
Van Bommel mindenképpen a Milanba szeretett volna igazolni (Fotó: Action Images)
A Bundesligában szereplő Bayern München hivatalos honlapján jelentette be, hogy megegyeztek az olasz Milannal Mark van Bommel átigazolásáról. A holland középpályás szerződését azonnali hatállyal felbontották a német klubnál, így a vb-ezüstérmes játékos ingyen kerül a piros-feketékhez.

Nem sokkal azután, hogy a nemzetközi sportsajtó egyöntetűen – a Bild értesüléseire hivatkozva – állította, hogy Mark van Bommel kérte, a Bayern München bontsa fel a szerződését, a német klub hivatalosan is bejelentette, hogy elengedi a játékost az olasz Milanhoz.

A futballista szerződését azonnali hatállyal felbontotta a Bayern, így a 33 éves középpályás ingyen kerülhet az olasz csapathoz. Van Bommel kontraktusa a nyáron járt volna le a német csapatnál, így a vb-ezüstérmes játékos nem is győzött hálálkodni a münchenieknek, hogy nem gördítettek akadályt távozása útjába.

„Nehéz szívvel, de nem lehajtott fejjel hagyom el a Bayern Münchent. Négy és fél csodálatos, egyben sikeres évem volt itt, szeretnék köszönetet mondani a klubnak és a szurkolóknak is. A Bayernnek mindig is helye lesz a szívemben” – áll Van Bommel hivatalos közleményében.

Az egymás iránti szeretet és tisztelet pedig úgy látszik, kölcsönös, a Bayern Münchennél is hasonló szép szavakkal búcsúztatták játékosukat.

kerdes=Ön szerint Van Bommel hasznára lesz a bajnoki címért küzdő Milannak?|opcio1=Igen|opcio2=Nem|
cikkertekelo_szavazas
cikkertekelo_szavazas
mceBlockPasteEnd

„Mark kifejezett kérése volt, hogy szerződése nyári lejárta előtt szeretne a Milanhoz szerződni. Ő igazi profi, nagy kapitány, aki rendkívül sokat tett a Bayern München sikereiért, ezért méltányoltuk kérését, ennyivel tartoztunk neki. Sok sikert kívánunk olaszországi pályafutásához” – nyilatkozta a Bayern München elnöke, Karl-Heinz Rummenigge.

A holland játékos most Olaszországba utazik, ahol átesik az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálaton. A szerződés aláírására ezután kerül sor. A hírt természetesen már a Milan hivatalos oldala is megerősítette, megemlítve, hogy Van Bommellel féléves megállapodást köt a klub.

Van Bommel 1992-ben a Fortuna Sittardban kezdte profi pályafutását, majd 1999-ben a PSV-hez került. Az eindhovenieknél vált ismert labdarúgóvá – 2000-ben a holland válogatottban is bemutatkozott –, 2005-ben a Barcelona szerződtette. Egy év után azonban távozott a katalánoktól, mostanáig a Bayern Münchent erősítette.

A PSV-vel négyszeres holland bajnok lett, a Barcelonával spanyol bajnokságot és Bajnokok Ligája-elsőséget ünnepelhetett. Az oranjéval ezüstérmet szerzett a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon.

Legfrissebb hírek

Kiütés a javából – a Bayern München tíz gólt vágott az Auckland Citynek a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
17 órája

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Sallai Roland csapattársa lett Leroy Sané – hivatalos

Minden más foci
2025.06.12. 19:32

Klub-vb: tökéletesen esélytelen a 2014-es bronzérmes a C-csoportban

Klub-vb
2025.06.08. 18:06

Válogatott: jöhet a Rossi-éra 100. gólja és a 24. legyőzött ellenfél

Magyar válogatott
2025.06.06. 12:19

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

Luka Modric Olaszországba, a Milanba tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.04. 07:16

Újra Massimiliano Allegri lett a Milan vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.05.30. 12:04
Ezek is érdekelhetik