Serie B: menesztették Nestát, Grosso veszi át a helyét

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.23. 12:14
null
Alessandro Nesta búcsúzni kényszerült (Forrás: Getty Images)
Az olasz másodosztályban szereplő Frosinone Calcio labdarúgócsapata a hivatalos honlapján bejelentette, hogy meneszti a klub világbajnok és kétszeres Bajnokok Ligája-győztes vezetőedzőjét, az AC Milan legendáját, Alessandro Nestát.

Alessandro Nesta 2019 július 1-jén írta alá a szerződését, azóta 77 tétmérkőzésen vezette a Serie B-ben jelenleg a tizenkettedik helyen álló együttest – ezeken a meccseken átlagban 1.39 pontot szerzett. A Frosinone a mostani évadban 30 fordulót követően 9 győzelmet, 11 döntetlent és 10 vereséget tudhat maga mögött. Hat pontra van a playoffba jutást érő nyolcadik helytől.

„Fájó döntést hoztam, de az emiatt kialakult viták ellenére is úgy vélem, erre a lépésre volt szüksége a csapatnak. Köszönöm Alessandro munkáját, a legjobbakat kívánom neki”idézi a Frosinone honlapjaMaurizio Stirpe elnököt.

A klub azótabejelentette, az Inter, a Lyon és a Juventus korábbi játékosa, Fabio Grosso ülhet a kispadra. Grosso és Nesta egyaránt tagja volt a 2006-ban világbajnok olasz válogatottnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik